A magyar közvélemény szemében súlyosabb, hogy Szájer el akart menekülni a rendőrök elől, mint hogy drogot találtak nála

POLITIKA
2020 december 04., 12:55

Igen érdekes közvélemény-kutatást csináltatott az Euronews a Szájer-botrány magyarországi fogadtatásáról.

A talán legfontosabb kérdéssor azt kutatta, hogy az emberek pontosan mit is tartottak a leginkább kifogásolhatónak Szájer József péntek esti cselekedetei közül.

A túlnyomó többség az egész lakosság körében és azon belül az összes korcsoportban is “az alkotmány egyik szerzőjeként az alkotmányba foglalt értékrendtől eltérően cselekedett” lehetőséget választotta, vagyis a képmutatást tartotta leginkább elítélendőnek az ügyben. A teljes lakosság majdnem kétharmada, 65 százaléka vélekedett így. Érdekes, hogy válaszadók közül többen tartották kifogásolhatónak azt, hogy Szájer elmenekült a rendőrök elől, mint azt, hogy drogot találtak nála. (14 százalék előbbit, 12 százalék utóbbit). Ezen belül érdekesség hogy az egyetlen korcsoport, aminek a tagjai a drogbirtoklást tartották súlyosabbnak, a 23 éven aluliaké volt.

Szintén izgalmas, hogy az egyetlen konkrét szabályszegést, amit Szájer péntek este a drogbirtokláson és a menekülésen kívül elkövetett, vagyis a belga járványügyi gyülekezési szabályok megszegését a világjárvány hazai tombolása ellenére a válaszadók elenyésző része, 5 százaléka nevezte meg leginkább kifogásolhatóként. És azon belül éppen a legidősebbek, vagyis ebben a felmérésben az 55 év felettiek tartották ezt a legkevesebben a legdurvábbnak, 3 százalékkal.

A magyar közönség nem érzékeny a házastársi hűtlenségre sem, ezt összesen 3 százalék nevezte a fő problémának.

Az is érdekes, hogy a magyarok hogyan írnák le azt, ami történt. A válaszokból az derül ki, hogy az ügyben a csoportszex és a drogok tették a legnagyobb benyomást a hallgatóságra, akiket ehhez képest sokkal kevésbé érdekelt, hogy azon belül homoszexuálius buliról volt szó. E történteket legpontosabban leíró verziónak a válaszadók 69 százaléka jelölte meg a “szexorgiát drogfogyasztással” és mindössze 8 százalékuk a “melegbulit”. Az ügy kipattanása után rövid ideig Szájer és a kormánymédia által is nyomott verziót, miszerint ez simán egy “házibuli” lett volna, midössze 2 százalék hitte el.

Izgalmas még, hogy a magyar társadalom különböző csoportjai mekkora arányban hallottak egyáltalán az ügyről. Itt jelentős különbségek mutatkoztak.

Eleve az a helyzet, hogy míg a férfiak túlnyomó többsége, 81 százaléka hallott azt ügyről, addig a nőknek csak valamivel több, mint a fele, 60 százaléka.

Végzettség szerint nézve míg a diplomásoknak 91 százaléka hallott róla, az általános iskolai végzettségűeknek már csak a 46 százaléka. (A szakmunkás végzettségűek 66, míg az érettségizettek 76 százaléka olvasott, nézett, vagy hallott hírt az ügyről.) Kor szerint is nagy a szórás. Minél idősebb valaki, annál nagyobb eséllyel hallott a buliról: a 15-19 évesek 49 százalékához képest az 50 pluszosoknak már 83 százaléka ilyen.

A válaszadók 75 százaléka szerint közügy, amit Szájer tett és a tettei 70 százalékuk szerint rontották Magyarország megítélését.