Párbeszéd: Kerüljön be az alaptörvénybe, hogy csak népszavazás után lehessen kilépni az EU-ból!

politika
2020 december 08., 14:02

A Párbeszéd azt javasolja, foglalják az alaptörvénybe, hogy Magyarország csak egy érvényes és eredményes népszavazás után léphet ki az Európai Unióból.

Mellár Tamás országgyűlési képviselő a sajtótájékoztatóján azt mondta, attól fél, Orbán Viktor miniszterelnök és a kormány szeretné kiléptetni Magyarországot az EU-ból. Szerinte miután a belépéshez is szükség volt egy népszavazásra, úgy az esetleges kilépést is referendumhoz kell kötni.

Szabó Tímea társelnök azt mondta, a lépésükkel azt próbálják megnehezíteni, hogy a miniszterelnök kivezesse az országot abból a nyugat-európai közösségből, ahová mindig is tartozott. Ha ma népszavazást tartanának a kilépésről, akkor Orbán „csúfos vereséget szenvedne”, mert a magyarok több mint kétharmada még mindig ahhoz a demokratikus rendszerhez akar tartozni, amit a kormányfő „az elmúlt években elárult” – mondta a frakcióvezető, akiről egyébként a legutóbbi Sajtóklubban Bencsik András azt mondta: „Ez a nő olyan ocsmány módon hazudik, azt kell mondjam, hogy - nem szép egy nőről ilyet mondani -, de amilyen ronda, olyan gonosz.”

Szabó azt mondta, a Párbeszéd tiltakozik minden olyan „eszement” lépés ellen, mint például az EU-s költségvetés vétója. Az EU családonként 1 millió forint vissza nem térítendő hitelt ajánl fel, de a kormányfő a vétóval megfosztja ettől a pénztől az embereket és helyette devizahitelt vesz fel – mondta.

Egy újságírói kérdés szerint Orbán korábban a Parlamentben megerősítette, hogy Magyarország helye az EU-ban van. Mellár erre azt felelte, az elmúlt néhány év alapján egyre inkább kibontakozik a kilépési szándék, és amikor egyre szűkebbek lesznek az EU-s források, akkor ez a fajta gondolkodásmód egyre erőteljesebbé válik majd a miniszterelnök és a kormány részéről.

A kilátásba helyezett költségvetési vétó is ezt bizonyítja, mert ha a kormányfő az EU-ban képzeli el Magyarország jövőjét, akkor tekintettel kell lennie a többi tagállamra is – mondta Mellár, aki szerint „az ő számukra” csak addig van vonzereje az EU-nak, amíg az EU-s forrásokat „ellenőrzés nélkül le lehet nyúlni és oda lehet adni a saját oligarcháknak”.

Ehhez Szabó Tímea azt tette hozzá, hogy „Orbán Viktor kormányzásának lényege a lopás”, és ha azt érzékeli, hogy az EU „nem engedi tovább lopni”, akkor mindent meg fog tenni azért, hogy „máshonnan lopjon, és inkább fordul keleti, korrupt rezsimekhez”.

A társelnöknek feltettek egy kérdést arról, hogy hogyan folyósítaná az EU a magyar családoknak az általa említett 1 millió forintnyi ingyenpénzt. Szabó azt mondta, Karácsony Gergely főpolgármester hétfőn jelentette be, több száz magyar és lengyel város kezdeményezi, hogy közvetlenül jussanak hozzá az EU-s támogatásokhoz.

Azt is megkérdezték, hogy hogyan számolta ki a családonkénti 1 millió forintot, amire azt mondta: ha a járványkezelésre elkülönített vissza nem térítendő támogatást elosztják Magyarország lakosainak számával, akkor fejenként 250 ezer forint jön ki, ami egy 4 tagú családnak 1 milliót jelent.

Kérdezték arról is, hogy Karácsony miért nem indít vizsgálatot a BKV busztenderének ügyében. Szabó azt mondta, erről Karácsonyt kérdezzék, de az ügyben indul vizsgálat. (MTI)