A nap, amikor a karácsonyi bevásárlás legyőzte az idősek vásárlási sávját

járvány
2020 december 11., 18:27
  • Rendőrök vitték el az otthonából a vírusszkeptikusok egyik legnagyobb hangadóját, Gődény Györgyöt.
  • Amilyen hirtelen bevezették az idősek vásárlási sávját, olyan hirtelen meg is szüntették azt.
  • Továbbra is sokkal több az új fertőzött Magyarországon, mint ahányan meggyógyulnak.
  • Nem mindenki halad jól a vakcinafejlesztéssel.
  • Napi összefoglaló a járványról.

Nézzük a legfontosabb magyarországi adatokat a járványról. A héten először ismét 6000-nél több új koronavírus-fertőzöttet jelentettek péntek reggel, miközben a gyógyultak száma alig haladja meg az ezret. Akárcsak egy nappal korábban, pénteken is 171 újabb áldozat szerepelt a napi beszámolóban. A halálesetek száma továbbra is magas, bár alacsonyabb, mint egy hete. A kórházban kezeltek száma lassan apad. Kevesebb beteget kezelnek lélegeztetőgépen, mint a hét elején.

Utóbbiakkal kapcsolatban Novák Hunor gyermekorvos azt állítja, hogy orvosoktól származói információi és egy névtelenséget kérő, intenzív terápiában dolgozó professzor állítása szerint az 50 százaléknál is jóval magasabb a lélegeztetőn lévő koronavírusos betegek halálozási mutatója. Miután Magyarországon az orvosok nem beszélhetnek nyíltan arról, hogy mi a helyzet a kórházakban, a Válasz Online Angliában dolgozó magyar orvosokkal készített interjút. Szerintük a titkolózás nagyon visszaüthet, mert az itthon dolgozók orvosok most olyan heyzetben vannak, mint az a pilóta, akinek jelzőfények nélkül kell megtalálnia a leszállópályát.

Az operatív törzs bravúros tájékoztatását mutatja az is, hogy továbbra is mesterien kerülgetik a kérdést, muszáj-e regisztrálni a kormányzati honlapon ahhoz, hogy oltást kapjunk. Ugyanakkor a kormányzati koronavírus oldal Orbán brüsszeli diadalát zengi, mintha ez lenne a feladata.

Mindenesetre Kásler Miklós miniszter szerint most tetőzik a járvány Magyarországon, januárban már csökkeni fog a fertőzöttek száma.

Rendőrök a járványszkeptikusok ellen

Az átláthatónak korántsem nevezhető kormányzati kommunikáció segíti az olyan járványszkeptikus figurák dolgát, mint Gődény György. Ő most már nyíltan kampányol a járványellenes korlátozások ellen, ezért is vihették el a rendőrök hajnalban a lakásából. Ugyanakkor Tamás Gáspár Miklós szerint szabadságot kell követelni Gődénynek, mert „jogállamban az ember, aki szamárságokat beszél, nem a tömlöcben ül, hanem otthon, és továbbra is szamárságokat beszél bántatlanul és zavartalanul, akkor is, ha megőrülünk a sötét dumájától”.

Oltóanyag fejlesztések

Az egy következő menet lesz, hogy az embereket meg kell majd győzni arról, hogy a saját és a társadalom többi tagja érdekében oltassa be magát. A Pfizer vakcinája már csak egy lépésre van attól, hogy az Egyesült Államokban is engedélyezzék és oltani kezdjenek vele. A sok ígéretes vagy már kézzel fogható fejlesztés mellett - amik már a világgazdaságba is kezdik visszahozni az optimizmust - ezúttal két negatív próbálkozásról is vannak hírek: az ausztrál vakcinának leálltak a klinikai tesztelésével, mert a beadása hamis HIV-teszteredményeket eredményezett, a Sanofi pedig bejelentette, hogy csak jövő év végére lesz vakcinájuk, mert egyelőre az idősebb korosztályban nem kielégítő az oltóanyag által kiváltott immunválasz. Közben a Pfizer és a Moderna mögött lemaradt AstraZeneca bejelentette, hogy közös kutatásba kezd az orosz Szputnyik V gyártóival oltóanyaguk kombinálására.

Hogy az eddig megismert, és beváltnak tűnő vakcináknak milyen mellékhatása lehetséges, azt a Qubit gyűjtötte össze.

A COVID-19 elleni oltóanyagok engedélyeztetését övező versenyfutásban a kormányokat, az üzleti szférát és a civileket egyaránt foglalkoztatja a kérdés: kötelező legyen-e a koronavírus elleni védőoltás? Így állt most az erről szóló gondolkodás.

Volt idősáv, nincs idősáv

Se további szorításokat, se lazítások nem jelentett be a kormány, változás mégis van. A kormány ugyanis amilyen hirtelen bevezette újra az idősek vásárlási sávját november 24-étől, az Idősügyi Tanácsra hivatkozva, most ugyanolyan hirtelen kivezette azt, az Idősügyi Tanácsra hivatkozva. Vagyis szombattól nincs már ez a korlátozás.

Az Eiffel-torony mégis zárva marad

Európában küzdenek a szigortások-lazítások hatásaival. Franciaországban már komoly lazításokra készültek, de végül mégsem nyitnak meg újra a mozik és a színházak. Az Eiffel-torony is zárva marad még, pedig már a jegyárusítást is megkezdték. Az általános karantén kedden véget ér ugyan, de az indok nélküli lakhelyelhagyási tilalmat éjszakai kijárási tilalom váltja fel.

Németországban rekordöt döntött a napi új fertőzöttek és az áldozatok száma is. Csehországban a kedvezőbb adatok után (a napi halálesetek száma r már tartósan 100 alatt van) ismét a járvány erősödését tapasztalják. Ezért ingyenes tesztelési lehetőséget biztosítanak mindenkinek.

További hírek:

És egy kisokos arról, hogy mit tehetsz, ha elkaptad a koronavírust, de más okból kell orvoshoz menned?