150 milliós kampánnyal csábítaná vissza az utasokat a BKK

járvány
2021 május 21., 07:34

Kampányhadjáratot indít a BKK, hogy visszacsábítsák a járvány alatt elvesztett utasokat, erre pedig már ki is írtak egy 150 milliós tendert, tudta meg a Népszava.

A home office és az online oktatás miatt csaknem felére csökkentett a BKK bevétele, 25,5 milliárd forintos menetdíjkiesést könyvelt el tavaly a cég, miközben 100 millió forintot költött a koronavírus-járvány elleni védekezésre. Az előzetes becslés szerint idén is 19-25 milliárd forinttal kevesebb folyik be majd be, mint békeidőben.

Ezt szeretné orvosolni a cég azzal, hogy 150 millió forint értékben keretszerződést írt, amiből 5-15 kampányt indítana, és amire június 18-ig lehet benyújtani az ajánlatokat.

A tenderen nyertes vállalkozó feladata lesz a BKK folyamatos, illetve kampányszerű kommunikációjához kapcsolódó médiaügynökségi, médiatervezési és médiavásárlási feladatok ellátása. Kitétel, hogy a kampányoknak valamennyi médiafogyasztóhoz (televízió, sajtó, közterület, online, rádió, DM) el kell érniük, de a BKK javítaná az online felületeken való kommunikációját, és kifejezett hangsúlyt kíván fektetni a Facebook és Google platformokon futó hirdetésekre is.

Mi is megkerestük a BKK-t, hogy megtudjuk, van-e arra vonatkozó felmérésük, hogy az emberek maguktól nem mennének vissza a tömegközlekedési eszközökre, és mi szükség van egy 150 milliós kampányra. Amint válaszolnak frissítjük a cikket.