Nem meglepő módon 1956 hatvanötödik évfordulóján 1956-ról esett a legkevesebb szó a politika részéről, a kormány, illetve az ellenzéki pártok gyakorlatilag kampányhangulat-fokozó rendezvényeket tartottak a főváros közterületein. A Békemenetre hatalmas tömeget szervezett össze a jobboldal – Rákay Philip-i mércével mérve minimum 2 millióan hallgatták a sokszoros kormányfőt –, amire az ellenzék 5 miniszterelnökjelölt-jelöltjének közös eseménye lényegesen szerényebb publikummal válaszolt. A délutáni eseményeket megelőzve a Kétfarkú Kutya párt néhány száz embert, valamint egy-két csirkét és lovat vonultatott végig az Oktogontól a Moszkva térig, a hosszú menetelés alatt a velük tartók fele lemorzsolódott. Nem jutott sok figyelem a Toroczkai László-féle Mi Hazánk Mozgalomnak sem, amely megtöltötte ugyan a Corvin közt, de többre nem volt képes, nem kizárt, hogy azok, akik itt is lehettek volna, inkább elmentek miniszterelnököt hallgatni.
Már előfizetőnk vagy?
Túl közel volt még az előválasztás ahhoz, hogy annak eredményén felülemelkedve nemcsak a miniszterelnök-jelöltek, de a hívek is összeálljanak.
Csikorogva haladt át a városon az ünnepi viccmenet.
Volt olyan év, amikor három kormánypárti tüntetés is indult, de óvatosságból meghagyták a felvonulásokat a legkritikusabb pillanatokra.
Egy tálból cseresznyézik a bárány és az oroszlán, minden eszközre szükség van, meg kell akadályozni a visszatérésüket.
A miniszterelnök ünnepi beszédében a szovjetek lőfegyvereihez hasonlította a Facebookot. Óvatosan elismerte, hogy a kormányának is lehetnek hibái, de a támadások idején muszáj összefognia a tábornak. Morális fölényét a 2006-os rendőri erőszakból vezette le.