Itt olyan emberek jönnek, akiket előző nap bombáztak ki

video
  • Az ENSZ szerint több mint 2 és fél millió ember menekült el Ukrajnából a háború kezdete óta. A menekültáradatra Magyarországon is számítani lehetett.
  • Az elmúlt napokban tömegesen érkeznek hazánkba is olyanok, akik csak akkor indultak útnak, amikor már ostrom alá vették a települést, ahol élnek.
  • A Facebookon olyan bejegyzések terjedtek el, melyek szerint káosz van a pályaudvarokon.
  • Amikor mi a Keletiben és a Nyugatiban jártunk, nem volt káosz. Azért nem, mert a civilek látják el azt a munkát, amit a kormánynak kellett volna megszerveznie.
Legfrissebb videóink

Előre megírt szöveget olvastattak fel a roma elnökkel a Lázárinfón a WC-kefés botrány után

Miért kellett egy kisebbségi önkormányzat vezetőjének a Fidesz javára mozgósítania az elmúlt években? Mit várnak el a segélycsomagokért cserébe? Miért nem mondhatta el a véleményét Lázár János WC-kefés kijelentése után? Mit vár a Tiszától Orbán Viktor veresége után? Ezekről beszélgettünk Kovács Istvánnal, a Mohácsi Roma Önkormányzat elnökével.

Bokros Dorka, plankog, Czinkóczi Sándor, Kristóf Balázs
video

Magyar Péter: Itt az ideje vállalni a felelősséget és elmondani az igazságot a kegyelmi ügyben

A Budaházy-ügyben és K. Endre ügyében is eljáró ügyvédről és arról is kérdeztük Magyar Pétert, hogy beszélt-e a kegyelmi ügyről a volt feleségével, Varga Judittal.

Haszán Zoltán, Kaufmann Balázs, plankog, Kovács Bendegúz
POLITIKA

Földbe döngölt fideszesek a virtuális Tisza-forradalomban

Az új kormány tagjai egymásra licitálva kérik számon a fideszeseken az elmúlt 16 évet, miközben kiderült: a Tisza kampányfőnöke nem vonul vissza, hanem kiemelten fontos feladatot kap. Ott voltunk, amikor Rogán Antal leadta a szerelését.

Bokros Dorka, Kiss Bence, plankog, Jelinek Anna, Kovács Bendegúz, Botos Tamás
video

Rogán: Talán jobb lett volna 2022-ben abbahagyni

A kormányzati átadás-átvételről távozó Rogán Antal elmondta: Magyarországon marad. Úgy látja, a Vadhajtások ma már kiegyensúlyozottabb, mint néhány évvel ezelőtt, a fejbelövős kampányvideóról viszont utólag azt mondja, ő sem értett vele egyet.

plankog, Jelinek Anna, Kristóf Balázs
video

Magyar Péter a 444-nek: Soha nem lehet pártpolitikai célokra használni a titkosszolgálatokat

Tóth Péter, a Tisza volt kampányfőnöke nemzetbiztonsági főtanácsadó lesz – jelentette be Magyar Péter. Mi pedig arról kérdeztük: mi garantálja, hogy nem lehet majd politikai célokra használni a szolgálatokat.

Kovács Bendegúz, Molnár Kristóf
video