Türkmenisztánban Serdar Berdimuhamedow nyerte az elnökválasztást a szavazatok 73 százalékával. Ő a távozó elnök, Gurbanguly Berdimuhamedow 40 éves fia, aki már eddig is az ország második embere volt és a sajtó úgy hívja, „a nemzet fia”. Nyolc másik elnökjelölt is volt, többnyire ismeretlen közszolgák. Gurbanguly a türkmén felsőház vezetőjeként marad a politikában.
A belső-ázsiai Türkmenisztán a világ egyik legkevésbé szabad országa.
Néhány hír a 64 éves Gurbanguly elmúlt éveiből, a fiának ezeket kell majd túlszárnyalnia:
És végül:
(Reuters)
Hatalmas ováció fogadta az államférfi páratlan tettét.
Felkészül a piros betűs pulinap.
A szovjet személyi kultusz legszebb hagyományai élnek tovább Türkmenisztánban.
A világ egyik legkevésbé szabad országában, ahol a totális személyi kultuszt élvező elnök arany súlyzórudat emelget és a lováról rappel, a magyar külügyminiszter arról beszélt, hogy Közép-Ázsiának jelentős szerepe van a szélsőséges ideológiák elleni fellépésben.
Türkmenisztánban megvalósult Fásy Ádám diktatúrája.
Illetve gitározik és billentyűzik egy kicsit az unokájával.
Az emberek ennek annyira megörültek, hogy alakzatba tömörülve tapsolni és reggeli tornázni kezdtek.
Volt probléma, nincs probléma.
Néhány dolog, amit felismerünk ebben a videóban. Minden más elég zavaros.
Táncolj, mintha a családod élete múlna rajta!
Mert ehhez is ért.
Az értő közönség a helyes bowlingozást, a lovaglást és a kosárra dobást is elsajátíthatja egy videóból.
Türkmenisztánban hivatalosan nincs szó a koronavírusról, de Gurbanguly Berdimuhamedow azért hirdette egy kicsit a füstölést.