Teljesen következetlenül szankcionálják a tankerületek a polgári engedetlenkedő pedagógusokat: míg a kölcseys tanárokat egy figyelmeztető levél és pár további engedetlenség után kirúgták, más pedagógusoknak meg sem küldték a figyelmeztetést az engedetlenség után. És olyan is van, aki a kölcseysekkel egy időben kapott levelet, azóta többször engedetlenkedett, mégsem érte retorzió.
Van, aki attól tart, hogy taktikát váltanak a tankerületek, és egy-egy személy kirúgása helyett az intézmények fenyegetésével gyakorolnak nyomást a tiltakozókra.
A budapesti Kölcsey Ferenc Gimnáziumból szeptember 30-án öt pedagógust rúgtak ki polgári engedetlenség miatt. Ők szeptember 9-én kaptak levelet a tankerületüktől, melyben az állt, ha folytatják az akciókat, kirúghatják őket. Az egyik elbocsájtott tanár, Palya Tamás lapunknak azt mondta, a levél érkezése után három olyan nap volt, amikor vett részt polgári engedetlenségben. Szeptember 30-án aztán behívták az igazgatóiba, ahol a tankerület emberei a kezébe nyomtak egy levelet, amiben az azonnali felmondása állt.
A figyelmeztető levelet szeptember elején minden olyan pedagógus megkapta, aki a tanév kezdete óta részt vett polgári engedetlenségben, és - nagyrészt - azok is kaptak, akik a kölcseys kirúgások után álltak bele az akcióba. De hogy min múlik, hogy valaki milyen módon kapja meg a figyelmeztetést, hogy egyáltalán megkapja-e, illetve hogy hány további engedetlenség után kell számítani a kirúgásra, azt senki sem tudja, ugyanis ez nemhogy tankerületenként változik, de azon belül sem egységes.
A budapesti Eötvös József Gimnázium például szintén a Belső-Pesti Tankerületi Központ alá tartozik, ugyanúgy, mint a Kölcsey. Itt két olyan pedagógus van, akik a kölcseys kirúgások után kétszer is engedetlenkedtek, de egyelőre csak egy figyelmeztetést kaptak, azt is postán. Hogy érkezik-e újabb levél, és abban figyelmeztetés lesz vagy felmondás, azt nem tudják.
Egyikük, Kapin Lilla arra számít, hogy mivel a kölcseys tanárok kirúgása feltüzelte a kedélyeket, és több lett az engedetlenkedő, most a személyek elleni fenyegetések helyett az iskolákat kezdik majd szankcionálni a tankerületek. Szerinte így próbálnák kiélezni a kollégák közti ellentéteket, hiszen más az, ha valaki „csak” a saját állását kockáztatja, mintha az iskola szenvedi meg az esetleges következményeket. A pedagógus szerint ennek a fajta fenyegetésnek az egyik példája az, hogy a Külső-Pesti tankerület elveszi a Karinthy Frigyes Gimnázium egyik két tannyelvű osztályát - éppen akkor, amikor az iskola tanárai úgy döntöttek, beleállnak a polgári engedetlenségi akciókba.
Mivel már több mint egy hét telt el a legutóbbi engedetlensége óta, Kapin nem számít rá, hogy kirúgnák az akció miatt. Ugyanakkor ha mégis, azt is vállalja. „Nem akarok úgy tovább dolgozni, hogy azt is elveszik tőlem, hogy kimondhassam, amit gondolok.”
De érdekes Gábor Judit esete is.
Az első 1000 új előfizető most szinte ingyen kipróbálhatja, milyen a Kör tagjának lenni.
Már előfizetőnk vagy? Jelentkezz be!
Kommentek
Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.