Az agy Pekingben

külföld
2022 október 29., 05:10
comments 5

Bár a piacokat eléggé felkavarta, valójában sok meglepetést nem hozott a Kínai Kommunista Párt (KKP) 20. Kongresszusa. Az előzetes várakozásoknak megfelelően Hszi Csin-pinget harmadszor is a párt főtitkárává választották, és Hszi, szintén inkább az előzetes várakozásokkal összhangban, jelentősen növelte befolyását a párt felsővezetésében.

Nem mintha eddig sok jele lett volna annak, hogy a párt- és így az államigazgatás legfelsőbb köreiben komoly kritikákkal kellett volna szembenéznie a legutóbbi ciklusa során, de a nyugati értékelések szerint a 25 fős politikai bizottságban mostanra tényleg csak a döntéseit vakon helyeslő tagok maradtak. Cserélődtek a tagok a legszűkebb és legfontosabb döntéshozói testületben, az állandó bizottságban is, négy új, Hszihez ismerten lojális tag került be a testületbe, és itt a legérdekesebb kérdés talán az volt, hogy ki az, aki maradhatott.

A héttagú bizottságban ugyanis Hszi mellett a korrupció elleni harcként fémjelzett tisztogatásokat irányító Csao Lö-csi és Vang Hu-ning, Kína elmúlt évtizedeinek legfontosabb ideológusa maradt csak.

Vang Hu-ning a borzasztó nehezen átlátható kínai politikai elit rendkívüli figurája. Arról, hogy mekkora a tényleges befolyása, zajlanak ugyan viták: vannak, akik Raszputyinhoz hasonlítják és szerintük nem lehet túlbecsülni a jelentőségét, míg mások szerint Vang remek politikai érzékkel megáldott elméletíró, aki rejtőzködve a nyilvánosság elől, ügyesen alakította ki maga körül ezt a misztikus „szürke eminenciás” hangulatot. De még ez utóbbi nézet képviselői sem vitatják, hogy Vang tényleg érdemben tudta befolyásolni a kínai államfők gondolkodását az elmúlt 30 évben.

photo_camera Fotó: WANG ZHAO/AFP

És éppen ez az, ami Vang alakját igazán rendkívülivé teszi: hogy Hszi már a harmadik pártfőtitkár és államfő, akinek munkáját segíti. Azaz Vang kétszer is átélt egy hatalomátadást Pekingben úgy, hogy karrierje nemhogy nem tört meg, hanem folyamatosan előrébb tudott lépni a párthierarchiában. És ez egyáltalán nem egy szokványos dolog.

Csatlakozz a Körhöz, és olvass tovább!

Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!

Már tagja vagy a Körnek? Itt tudsz belépni.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.