Bár a piacokat eléggé felkavarta, valójában sok meglepetést nem hozott a Kínai Kommunista Párt (KKP) 20. Kongresszusa. Az előzetes várakozásoknak megfelelően Hszi Csin-pinget harmadszor is a párt főtitkárává választották, és Hszi, szintén inkább az előzetes várakozásokkal összhangban, jelentősen növelte befolyását a párt felsővezetésében.

Nem mintha eddig sok jele lett volna annak, hogy a párt- és így az államigazgatás legfelsőbb köreiben komoly kritikákkal kellett volna szembenéznie a legutóbbi ciklusa során, de a nyugati értékelések szerint a 25 fős politikai bizottságban mostanra tényleg csak a döntéseit vakon helyeslő tagok maradtak. Cserélődtek a tagok a legszűkebb és legfontosabb döntéshozói testületben, az állandó bizottságban is, négy új, Hszihez ismerten lojális tag került be a testületbe, és itt a legérdekesebb kérdés talán az volt, hogy ki az, aki maradhatott.

A héttagú bizottságban ugyanis Hszi mellett a korrupció elleni harcként fémjelzett tisztogatásokat irányító Csao Lö-csi és Vang Hu-ning, Kína elmúlt évtizedeinek legfontosabb ideológusa maradt csak.

Vang Hu-ning a borzasztó nehezen átlátható kínai politikai elit rendkívüli figurája. Arról, hogy mekkora a tényleges befolyása, zajlanak ugyan viták: vannak, akik Raszputyinhoz hasonlítják és szerintük nem lehet túlbecsülni a jelentőségét, míg mások szerint Vang remek politikai érzékkel megáldott elméletíró, aki rejtőzködve a nyilvánosság elől, ügyesen alakította ki maga körül ezt a misztikus „szürke eminenciás” hangulatot. De még ez utóbbi nézet képviselői sem vitatják, hogy Vang tényleg érdemben tudta befolyásolni a kínai államfők gondolkodását az elmúlt 30 évben.

És éppen ez az, ami Vang alakját igazán rendkívülivé teszi: hogy Hszi már a harmadik pártfőtitkár és államfő, akinek munkáját segíti. Azaz Vang kétszer is átélt egy hatalomátadást Pekingben úgy, hogy karrierje nemhogy nem tört meg, hanem folyamatosan előrébb tudott lépni a párthierarchiában. És ez egyáltalán nem egy szokványos dolog.