Válasz Online: A Fidesz álciviljeinél landolt a Városi Civil Alap milliárdjainak nagy része

belföld
január 22., 08:41

Harmadszor osztják ki a Városi Civil Alap (VCA) nevű többmilliárdos pénzkeretet. Ezt akkor hozták létre, amikor 2021-ben kiderült, a magyar kormány nem tart igényt a Norvég Alapból járó 77 milliárd forintra. Ehelyett a Miniszterelnökség által biztosított forrásból létrehoztak egy „idegen érdekektől mentes” pénzosztó mechanizmust. Ennek során 21-ben 4,4 milliárdot, 22-ben 4,8 milliárdot, idén pedig szintén 4,8 milliárdot osztottak szét.

Azt már a 2022-es nyertesek kapcsán is megírtuk az Átlátszó nyomán, hogy a legmagasabb, 10 millió feletti pénzeknek mintegy felét a kormánypártokhoz kötődő csoportok kapták. Most a Válasz Online összesítette a pályázat három körének legsikeresebb 251 városi szervezetét, azokat, amelyek 15 és 37 millió forint közötti összeget kaptak 2021 óta. Arra jutottak, hogy a csúcsdíjazott egyesületek, alapítványok 87 százaléka a Fidesz „leányvállalata” vagy szövetségese.Ez azt jelenti, hogy a 251-es lista szereplői közül 219-nél egyértelmű Fidesz-kötődést találtak. Mindezt egy újabb listába szedték és ellátták linkekkel az adatokat, amelyek azonosítják az egyes szervezetek pártkötődését. Néhány extrém esetet kiemeltek, kiemeljük most ezeket itt is:

  • Németh Szilárd, a kormánypárt alelnöke a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia Alapítvánnyal 37 milliót, a Csepel Sport Club Alapítvánnyal 36 milliót gyűjtött a VCA-ból (sőt, idén először a hozzá ugyancsak köthető Csepel Torna Clubnak is „intéződött” további 11 millió).
  • Két olyan alapítvány is van a listán, ami Becsó Zsolt, nógrádi képviselőhöz köthető.
  • Két másik szervezet Simicskó Istvánhoz kötődik.
  • Rajta vannak Wintermantel Zsolt fővárosi Fidesz-frakcióvezető és Rétvári Bence belügyminiszter-helyettes körüli szervezetek is.

A lista tehát itt érhető el.További érdekesség még, hogy a győztes VCA-elitklub tagja lehet az Orbán Viktor, a Megafon és a Pesti Srácok irodájának megszentelésével is foglalkozó „kampánypap”, Bese Gergő (A Kelet-Európai Fiatalokért Egyesülettel), valamint a Kormányinfó törzskérdezőjeként ismert Breuer Péter (a Magyarországi Zsidó Közösségi Médiáért Alapítvánnyal).

Kiemelt videóink