Hogy Varga mit mondott, Fürcht Pál főügyész nem árulta el a csütörtöki sajtótájékoztatón. „Terhünkre rótták, hogy nem tudjuk, ki az a Tóni, Barbara és Ádám. De igen, tudjuk, hogy kik. Azok, akikről önök is tudnak” - hangzott el.
A házaspár Rogán Antal érintettségéről beszél.
„Azok, akikről önök is tudnak” - hangzott el a sajtótájékoztatón, amelyet azután hirdettek meg, hogy tanúként hallgatták ki Magyar Pétert a Völner–Schadl-üggyel összefüggésben.
A bátonyterenyei polgármester nyíltan a Tisza mellé állt a városban, ahol számos baleset történt az akkuüzemben. A helyiek szerint meghatározó téma lesz az életükre is hatással lévő üzem a vasárnapi választáson.
A Bagázs Közhasznú Egyesület azon dolgozik, hogy a nagyon nehéz körülmények között induló embereknek jobb esélyeik legyenek az életben. Megnéztünk, hogy néz ki ez a munka.
Hogyan hajrázik a Tisza Párt? Bezavar-e az amerikai alelnök látogatása? Lesz-e fordulat a hátralévő napokban? És mihez kezdene a kétharmaddal? A Tisza Párt listavezetőjét kérdezi Rényi Pál Dániel.
A kampány utolsó heteiben tovább bonyolódnak a titkosszolgálati szálak, felizzott a Szijjártó-Lavrov hotline, Orbán pedig úgy balekozta le Szabó Bencét, hogy azzal csak még magasabbra tette a tétet. Csúcspontjához közeledik a közéletnek nevezett sorozat.
A különböző titkosszolgálati ügyeket a miniszterelnök országjárásán egyre kevésbé tudják átlátni, de ez nem ingatja meg a híveket.