Belülről bomlik a Fidesz: a II. kerületi pártszervezet bevásárlóbuszokat indít a Sparba

belföld
május 07., 14:07

A II. kerületi Fidesz alighanem végigaludta az elmúlt szűk másfél hónapot. Vagy ami még ennél is súlyosabb: szándékosan provokálja a Medián mérése szerint amúgy is kissé megroggyant pártot.

Hans Reisch, az osztrák Spar egyik vezetője még március közepén nyilatkozta, hogy Orbán körei akarnak a cégben tulajdont szerezni, emellett a cég Brüsszelben támadta meg a magyar kiskereskedelmi különadót. Ezek után Lázár János és Nagy Márton miniszterek váltott lovakkal indultak csatába a forgalom alapján második legnagyobb magyarországi kiskereskedelmi lánc ellen. Volt itt alig burkolt fenyegetőzés, a „Spar meg fogja fizetni ennek az árát” fenyegetőzés, és több ízben perrel fenyegetés is. A Spar közben közölte, hogy ha nincsenek a különadók, a tavalyi gigantikus veszteség helyett nyereséges lett volna - azért is támadták őket, hogy az a bajuk, hogy veszteségesek -, a cég beadványát pedig közben a brüsszeli bizottság vizsgálni kezdte.

Orbán Viktor egyszer meg fogja kérdezni a II. kerületi Fidesztől is, hogy mit tettetek hozzá ehhez a brutális harchoz, ami a magyar állam és a rajtunk élősködő külföldi tulajdonú kiskereskedelmi cég között zajlott.

A II. kerületi Fidesz erre kínosan köhécsélni kezd, majd alig hallhatóan azt mondja:

„Ingyenes bevásárlójáratot indítottam kisbusszal minden csütörtökön a Sparba.”

photo_camera Forrás: olvasói fotó