Két évvel ezelőtt Ürge-Vorsatz Diána klímakutató azt írta, ez életünk hátralévő részének leghűvösebb nyara. A megállapítás azóta is érvényes évről évre. Érvényes volt tavaly, érvényes most is, világszerte folyamatosan dőlnek meg a hőségrekordok, pedig csak június van, vagyis a nyár elején tartunk. És ennél csak melegebb lesz.
A hőhullámok idén minden eddiginél korábban érkeztek. Görögországban már június elején 45 fok körüli hőmérsékletet mértek, feltehetően emiatt több turista életét vesztette, az Akropoliszt a forróság miatt inkább bezárták. Szélsőségesen meleg van Törökországban és Olaszországban is, egyes helyeken a hőmérséklet 10 Celsius-fokkal haladta meg az évszakos átlagot. Az Egyesült Államokban is rekord hőhullámra készülnek, és már most sok helyen terjednek az erdőtüzek. Mekkában 52 fokos hőségben folyik a zarándoklat, már több százan meghaltak.
Magyarországon is kiadták a hőségriasztást a várható, akár 37 fokos hőség miatt: a Belügyminisztérium több megyére vörös kódot adott ki, a katasztrófavédelem elővigyázatosságot kért mindenkitől.
Ezt a cikket teljes terjedelmében csak előfizetőink olvashatják el. Légy része a közösségünknek, segítsd a 444 működését!
Már előfizetőnk vagy?
Megnő az erdőtüzek veszélye is.
Nem elég a járvány, Tokióban hőség is van, amit már a sportolók is nehezen viselnek. Pedig egy edzésfiziológus szerint tőlük tanulhatjuk meg, miként kell a jövőben az egyre gyakoribb hőhullámokhoz alkalmazkodni.
Hőhullámok, negyvenfokos nappali csúcsok, huszonakárhány fokos éjszakai minimumok. És egyre rosszabb lesz.
Az idei volt az első március elseje, amikor a fővárosban nem hűlt 10 Celsius-fok alá a levegő.
Már a 2021-ben rendezett tokiói olimpián is borzalmas hőség volt, de most még rosszabb lehet a helyzet.
A külföldi zarándokok közül a hazájukból származó értesülések szerint eddig több mint 570-en vesztették életüket.
Már amióta feljegyzik az ilyesmit.
Nemcsak arra kell felkészülnünk lelkileg, hogy mocskosul meleg lesz, de arra is, hogy mennyire messzemenő következményei lesznek az egészségügyre, az élelmezésbiztonságra, a vízgazdálkodásra és a környezetünkre nézve, és mennyi pénzbe kerül majd ez.
Súlyos hőhullám van Görögországban, az elmúlt napokban több turista eltűnését jelentették.
Kedden 17,8 fokot mértek Budapesten.
Az ENSZ Meteorológiai Világszervezete és az Európai Unió klímaváltozási szolgálata hétfőn publikálta a legfrissebb adatokat.
„Nagyon nagyon meleg van, nagyon meleg van ja.”
És a meleg velünk marad, a jövő hét elején már lehetnek helyek, ahol éjszaka sem lesz kevesebb 17 foknál.