Orbán Viktor már be is jelentkezett Pekingből

POLITIKA
július 08., 05:26

Kijev és Moszkva után megérkeztünk Pekingbe, a békemisszió harmadik állomására - tudatta Orbán Viktor miniszterelnök a Facebookon. Ezzel be is igazolta, amit tegnap még csak feltételeztünk: Kijev, Moszkva és Azerbajdzsán után Kínába utazott.

A látogatásról előzetesen (a kijevi és moszkvai úthoz hasonlóan) semmit nem lehetett tudni, az MTI is csak annyit közölt a miniszterelnök landolása után, hogy „Orbán Viktor a nap folyamán Hszi Csin-ping kínai elnökkel találkozik.”

FRISSÍTÉS 1: Orbán szerint a magyaroknak fontos, hogy Kína szorgalmazza a békét a világban, jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn Pekingben, ahol Hszi Csin-ping kínai elnökkel találkozott - tudatta utóbb az MTI. A magyar békeszerető nép. Békére, egyensúlyra és harmóniára törekszik, ezért „mindig a béke oldalán vagyunk, és sohasem a háború oldalán” – mondta. „Számunkra nagy jelentősége van” annak, hogy Kína szorgalmazza: a világban ne háború, hanem béke legyen, jelentette ki.

FRISSÍTÉS 2: Szijjártó Péter pedig a Külügyminisztérium által kiadott közlemény alapján a magyar-kínai gazdasági, kereskedelmi és beruházási együttműködést méltatta. A tárcavezető jó hírnek nevezte, hogy a kínai állami vezetők támogatják a két ország gazdasági együttműködésének továbbfejlesztését, azt, hogy „a legmodernebb technológiai színvonalat képviselő munkahelyek tízezreit létrehozó, az autóipari forradalmat vezénylő kínai vállalatok továbbra is Magyarországra hozzák beruházásaikat”.

A többiről pedig itt írtunk bővebben.

Békemissziókban

Orbán Viktor az elmúlt napokban elutazott Ukrajnába, és tárgyalt Volodimir Zelenszkij elnökkel, majd meglepetésre Moszkvába ment tovább, ahol Vlagyimir Putyinnal beszélt több mint három órát. Ezután Azerbajdzsánba repült, a Türk Államok Szervezetének informális csúcstalálkozójára. Útközben a repülőn egy svájci újságnak beszélt egyebek mellett arról is, hogy titokban szervezték a moszkvai útját, szerinte a lengyelországi légtérhasználati engedélykérelemből derült ki a dolog, és utalt arra, hogy további meglepetésekre lehet számítani a programját illetően, már rögtön hétfőn.

Orbán Viktor július elsején vette át az EU soros elnökségét fél évre. Hogy mennyire tárgyal ezeken az útjain az EU nevében és felhatalmazásával, az kérdéses: Orbán és Putyin is arra utalt a nyilatkozatában, hogy igen, miközben Josep Borrell EU-s külügyi és biztonságpolitikai főképviselő szerint ez egyáltalán nem így van.

A moszkvai találkozó nemzetközi szinten elég nagy elszörnyedést váltott ki.

„Ez a látogatás Moszkvába komolyan kérdésessé teszi, hogy a Bizottság a szokásokhoz híven ellátogasson a soros elnökséget betöltő Magyarországra” – mondta például pénteken Eric Mamer, az Európai Bizottság főszóvivője, aki azt is megerősítette, hogy Orbán vagy a magyar kormány bármelyik tagja nem egyeztetett semelyik EU-s testülettel sem, mielőtt elutazott volna Moszkvába.

Ugyanígy látta Charles Michel, az Európai Tanács elnöke is, Ursula von der Leyen pedig megalkuvást emlegetett Orbán Moszkvai útjával kapcsolatban.

A látogatással kapcsolatban megszólalt a Fehér Ház is, Karine Jean-Pierre sajtótitkár aggodalmának adott hangot Orbán moszkvai útja miatt, és megjegyezte, hogy az „nem viszi előre a béke ügyét, és kontraproduktív Ukrajna szuverenitásának, területi integritásának és függetlenségének előmozdítása szempontjából”.

Pedig Orbán a pénteki találkozóján Vlagyimir Putyinnal igenis európai ügyekről beszélt. Így fogalmazott az orosz elnöknek: „Lassan Magyarország az egyetlen olyan ország Európában, aki mindenkivel tud beszélni, és ezt szerettem volna felhasználni arra, hogy fontos kérdésekről tudjunk szót váltani, és néhány kérdésben, ami fontos Európának, szeretném megismerni az ön álláspontját.” Az Anadolu török hírügynökség szerint pedig maga Putyin is az EU álláspontjának ismertetését várja Orbántól.

Hétfőn egyébként Annalena Baerbock német külügyminiszter jött volna Budapestre, de a találkozót Magyarország pénteken, azon a napon, amikor Orbán Viktor váratlanul Moszkvába repült, lemondta.

A német külügyminisztérium azt írta erről, hogy „megdöbbenésünkre a magyar fél péntek este, kevéssel az esemény előtt mondta le Szijjártó külügyminiszter és Baerbock külügyminiszter hétfőre megbeszélt budapesti találkozóját. Az utazást egy későbbi időpontra kell átütemezni”. A német külügy hozzátette, hogy Szijjártó és Baerbock találkozója „fontos lett volna Orbán miniszterelnök meglepő és nem összehangolt moszkvai útja miatt”. A magyar külügy a 444-nek azt írta, változás történt Szijjártó Péter naptárjában, ezért kérték, hogy máskor legyen a találkozó.Egészen pontosan úgy fogalmaztak:

A miniszter naptárjában történt - előre nem látott - változás miatt kérte a KKM, hogy a látogatásra egy későbbi - remélhetőleg közeli - időpontban kerüljön sor. Tehát kizárólag technikai és nem politikai ok áll a háttérben.

Békemisszió hétfőn: jó reggelt, Peking!” - írta ki a Facebookra Szijjártó Péter külügyminiszter is, néhány kép társaságában, így kétségünk sem lehet arról, mi is volt az az előre nem látható ok, ami miatt a német külügyminisztert parkolópályára tette.

Kiemelt videóink