Vitézy Lázárnak: A miniszteri felelősségedről egy szót sem ejtesz

közlekedés
augusztus 27., 15:09

Vitézy Dávid reagált Lázár János megszólalására. Az építési és közlekedési miniszter kedd délelőtt két napi hallgatás után törte meg a csendet, miután posztolt a Keleti pályaudvart másfél napra teljesen lebénító vonatbalesetről.

Lázár bejegyzésében a „pánikkeltő és uszító” sajtótermékek mellett Vitézyt is bírálta. Azt írta, hogy ő „Magyarország legaktívabban facebookozó szakértője, aki egész életében a Fidesz politikai támogatásával érhetett volna el sikereket, árulásszámba menő csúsztatásokkal uszít a MÁV ellen. Közlekedési szakértőként folyamatosan elárulja volt kollégáit, a vasutasokat, azokat, akik valóban mozgásban tarják az országot.”

Vitézy szerint tény, hogy cinikus megjegyzéseivel Lázár állította le az érintett vonalszakasz fejlesztését, erre nyilvános bizonyítékok is vannak. Emiatt meglepőnek tartja, hogy a miniszter reakciójában megint csak támad.

„A másfél napnyi hallgatás után megírt posztodban egyszerre próbálsz a vasutasok, a meleg időjárás, a velem való vitád, a pártod és még ki tudja ki mindenki mögé bújni, csak hogy a miniszteri felelősségedről ne ejts egy árva szót se.”

Vitézy Dávid
photo_camera Vitézy Dávid Fotó: Németh Dániel/444

Vitézy szerint Lázárnak nem vele van vitája, hanem minden olyan dolgozóval és utassal, akik a sorozatos rossz döntései következményeit kénytelen elszenvedni.

A MÁV évek óta nem volt olyan nehéz helyzetben, mint a szombattól hétfőig tartó 72 órában. A vasúttársaságnak két síntöréssel, két halálos gázolással és az ország legfontosabb pályaudvarának megbénulásával kellett megküzdenie. Lázár a kritikus időszakban végig hallgatott, csak azután szólalt meg, hogy újra megindult a forgalom a Keleti pályaudvaron.

Kiemelt videóink