Üzemanyagár-drágulásos jó reggelt! Újra itt a napindító hírlevél (ami csak az egyik) az elmúlt nap legfőbb híreivel.
Ez a hét sem indult könnyen a MÁV-nál: letört áramszedő okozott fennakadásokat a budai agglomerációs vonalakon, a Déli pályaudvar átmenetileg nem fogadott és nem indított vonatokat, este meg közölték, hogy „informatikai hiba miatt” késéssel indulnak a vonatok.
Budapestnek közel két hónapja nincs főpolgármester-helyettese, mert eddig nem sikerült olyan jelöltet találni, akit támogatna a szükséges többség. A főpolgármester Vitézy Dávidot és Kiss Ambrust javasolná, akiknek a támogatását eddig kizárta a Tisza, Vitézy pedig azt írta, csak akkor tudja elfogadni a jelölést, ha érdemi munkát végezhet.
Egy politikustól azt várjuk el, hogy teljesen fake környezetben is legyen állandóan önmaga, mert a szavazók sok mindent megbocsátanak, de ha egy politikus sokáig nem tűnik autentikusnak, azt már nem – mondja Sonnevend Júlia médiakutató, aki könyvet írt a politikai sármról.
Előzetesen 10 százalékra mért szélsőséges politikus kapta a legtöbb szavazatot a román elnökválasztáson: elemzők az establishment elleni tiltakozásként látják a román elnökválasztás első fordulóját, hiszen a legesélyesebbnek vélt szocialista kormányfő nem jutott a második fordulóba, miközben a diaszpóra szavazatai juttatták tovább a szélsőjobbos és a progresszív jelöltet is. Végül előzött a liberális jelölt, így 2000 óta először fordulhat elő, hogy a szociáldemokraták nem jutnak be a második körbe.
Tét nélküli provokáció Netanjahu meghívása Magyarországra: miután a Nemzetközi Büntetőbíróság elfogatóparancsot adott ki az izraeli miniszterelnök ellen, Orbán közölte, hogy „ellenszegül”, pedig a hágai bíróságnak nincs saját rendőrsége vagy hadserege, hogy érvényt szerezzen az akaratának.
Az akadémiai dolgozók 15 pontban mentek neki a kutatóhálózatot átvariálni készülő Hankónak és Gulyásnak: a javaslat az átalakításhoz kötné a béremelést, az ingatlanvagyont az MTA-tól a Kutatási Hálózathoz szervezné át, az intézményvezetők jogkörei csorbulhatnának.
A német külügyminiszter szerint szabotázs okozhatta DHL litvániai repülőgép-szerencsétlenségét, a litván védelmi miniszter szerint „egyelőre nincsenek arra utaló jelek vagy bizonyítékok, hogy szabotázs vagy terrorcselekmény történt volna”.
Az ausztrál közösségi oldalak a fiatalokat kitiltó törvény elhalasztását kérik: a jogszabály értelmében akár 12 milliárd forintnyi összegig terjedő bírságot kaphatnának a közösségi oldalak, ha a kiskorúak ki tudják játszani a rendszert.
„Ha úgy dolgozunk, mint eddig, nem tartható a béremelés” – mondta a hároméves bérmegállapodásról Orbán Viktor, aki arra utalt, hogy hattyúdal lehet Varga Mihálynak a jegybankelnöki kinevezés, Nagy Mártonra pedig „szép nyitány” vár jövőre.
Nyugati alkatrészeket találtak az Ukrajnára kilőtt észak-koreai rakétákban, és amerikai kutatók szerint Észak-Korea bővítette fegyvergyárát, ahol az Ukrajnában bevetett rakétákat gyártják.
Németország elkezdte a lehetséges óvóhelyek összeírását, miután októberben a hírszerzés arra figyelmeztetett, hogy Oroszország 2030-ra valószínűleg képes lesz támadást indítani a NATO ellen. Angela Merkel szerint az orosz gázvezetékek a német cégeket és a békés német-orosz kapcsolatot is segítették, és ha ő kancellárként nem blokkolja Ukrajna NATO-csatlakozását, Putyin már korábban megtámadta volna Ukrajnát.
Vicces-drámai ünnepséggel nyitotta meg a miniszterelnök a Puskás stadionhoz tapasztott Puskás Múzeumot, ami Magyarország egyik leghatásosabb látványossága lett, csak éppen egyelőre nem látogatható az utcáról. Velünk most bejárhatod minden méterét a helynek, ahol Schmidt Mária akkorát gurított.
Egy olyan optimista bérmegállapodás született, ami csak úgy teljesíthető, ha a cégek többet tesznek hozzá majd a gazdasági növekedéshez.
Egyhangú döntés született.
Kelenföld és Nagytétény között kellett megjavítani a felsővezetéket.
A fővárost pedig szállítókonténerekkel zárták le a hatóságok.
Októberben a német hírszerzés arra figyelmeztetett, hogy Oroszország 2030-ra valószínűleg képes lesz támadást indítani a NATO ellen.
Elemzők az establishment elleni tiltakozásként látják a román elnökválasztás első fordulóját. A legesélyesebbnek tartott szocialista miniszterelnök nem jutott a második fordulóba, miközben a diaszpóra szavazatai juttatták tovább a szélsőjobbos és a progresszív jelöltet is.
Elena Lasconi lehet a második az oroszbarát, szélsőjobboldali Călin Georgescu mögött.
Putyin pedig korábban megtámadta volna Ukrajnát, ha kancellárként nem blokkolja Ukrajna NATO-csatlakozását.
Egy ember meghalt, hárman megsérültek. A csomagküldő cég gépe Lipcséből Vilniusba tartott.
Lehet azt mondani, hogy mert sok az autópályánk, de a kilométer-arányos díjakban sem sokkal jobb a helyzet.
Az országgyűlési törvény szerint „ki kell mondani az összeférhetetlenségét annak a képviselőnek, akit képviselősége alatt bűntett miatt jogerősen elítéltek”.
Eközben pedig lehalt a Déli pályaudvar.
Jelentős késés várható.
A miniszterelnök politikai igazgatója azt üzente a 444-nek: nem akarja befolyásolni a doktori eljárást, így a védése előtt nem szólal meg az ügyben. Egy egyetemi tanár elmondta, a disszertáció összefoglalóját sem írhatja más.
A műholdképek két új épületet is mutatnak a területen.
Hadházy állatorvosként dolgozik, Szabó Tímea pedig azt írta, amikor a privát szférában dolgozott, nem szorult „sem NER-es, sem más kormányoktól kapott állásokra, sőt még a házastársa közbenjárására sem”.
„Itt a válasz, hogy miért próbál meg a kormány jogellenesen kitiltani a gyermekvédelmi intézményekből” – írja a Tisza Párt elnöke.
A litván védelmi miniszter szerint „egyelőre nincsenek arra utaló jelek vagy bizonyítékok, hogy szabotázs vagy terrorcselekmény történt volna”.
Miután a Nemzetközi Büntetőbíróság elfogatóparancsot adott ki az izraeli miniszterelnök ellen, Orbán Viktor közölte, hogy „ellenszegül”. A hágai bíróságnak pedig nincs saját rendőrsége vagy hadserege, hogy érvényt szerezzen az akaratának.
Ezek szerint nem hagyott mély nyomot benne, hogy polgármesteri és fideszes karrierjének egy hajón készült felvétel vetett véget.
Az Ukrajnára kilőtt 60 KN-23 maradványait szakértők szerint a kulcsfontosságú alkatrészeket 9 nyugati országban, köztük az USA-ban, Hollandiában és az Egyesült Királyságban működő, ismert cégek gyártják.
Főleg azért, mert a forint nagyot gyengült a dollárral szemben.
Joe Biden amerikai elnök és Emmanuel Macron francia elnök tárgyaltak.
Egy politikustól azt várjuk el, hogy teljesen fake környezetben is legyen állandóan önmaga. A szavazók sok mindent megbocsátanak, de ha egy politikus sokáig nem tűnik autentikusnak, azt már nem. Sonnevend Júlia médiakutató könyvet írt a politikai sármról.
Merthogy „Csepelen ugyanazok a folyamatok zajlanak, mint Magyarországon általánosságban: öregszik és fogy a lakosság, ezzel pedig a gyerekek száma is”.
Az üzbég szövetségi kapitányt pedig kirúgták.
Ennek pedig feltételei vannak.
A 22 éves férfi állítása szerint 2019 és 2023 között a brit hadseregben szolgált.
Azt mondták, az igazságügyi minisztérium régi irányelve, ami szerint a regnáló elnökök ellen nem indulhat büntetőeljárás, megköveteli, hogy a 2020-as választásokat és a titkos dokumentumok kezelését érintő ügyeket még azelőtt ejtsék, hogy Trump visszatérne a Fehér Házba.
Vasárnap jelent meg a videó előzetese, hétfőn reggel megkapta az ügyfélkapujára a felmentéséről szóló döntést.
Legalábbis most épp ezzel kampányol a jövő évi félidős választásokra és a 2028-as elnökválasztásra készülve.
A sorozatos problémák után este közölték, hogy most „informatikai hiba miatt” késéssel indulnak a vonatok.
A javaslat az átalakításhoz kötné a béremelést, az ingatlanvagyont a Magyar Tudományos Akadémiától a Kutatási Hálózathoz szervezné át, az intézményvezetők jogkörei csorbulhatnának.
A helyi Instagram, Facebook, Tiktok és X is. A jogszabály értelmében akár tizenkétmilliárd forintnyi összegig terjedő bírságot kaphatnának a közösségi oldalak, ha a kiskorúak ki tudják játszani a rendszert.
A gazdaságpolitika másik irányítójára, Nagy Mártonra pedig „szép nyitány” vár 2025-ben a kormányfő szerint.
A jelenlegi konzervatív elnök nem indulhatott újra.
Budapestnek közel két hónapja nincs főpolgármester-helyettese, mert eddig nem sikerült olyan jelöltet találni, akit támogatna a szükséges többség. A főpolgármester Vitézy Dávidot és Kiss Ambrust javasolná, akiknek a támogatását eddig kizárta a Tisza.
Közel 40 ember megsebesült.
Vicces-drámai ünnepséggel nyitotta meg a miniszterelnök a Puskás stadionhoz tapasztott Puskás Múzeumot, ami Magyarország egyik leghatásosabb látványossága lett, csak éppen egyelőre nem látogatható az utcáról. Velünk most bejárhatod minden méterét a helynek, ahol Schmidt Mária akkorát gurított.