Jó reggelt kívánok mindenkinek a zeneakadémiai Isten-észlelés után, de még – az idén állítólag fehér – karácsony előtt hat nappal. Ez a Reggel 4, a 444 napindító hírlevele (erre és a többire itt lehet feliratkozni).
A Fidesz karácsony előtt még gyorsan áttolt egy csomó törvénymódosítást: többek között elfogadták a 14. alkotmánymódosítást, megváltoztatták a választási törvényt, eladhatóvá válnak a pályaudvarok, és börtön járhat a kommentelésért is.
A Fidesz-KDNP mindent megtesz, hogy lecsukassa Till Tamás gyilkosát, még azt is törvénybe írta, hogy a törvényt nem úgy kell értelmezni, ahogy. Hidvéghi Balázs elmondta, miért volt fontos törvényt módosítani a gyerekgyilkosság gyanúsítottjának letartóztatása után.
Jeszenszky Zsolt arról írt, hogy a Fideszben sok a tehetségtelen, morális iránytű, vízió, nemzeti elkötelezettség nélküli ficsúr, és a PestiSrácok munkatársa szerint ezeknek az embereknek az elkanászodásáért a hazai ügyek helyett a világpolitikával foglalkozó Orbán Viktor a felelős.
Sára Botond bírósághoz fordul, mert Karácsony Gergelynek továbbra sincs helyettese: a főispáni sapkáját visszavett fideszes politikus kormányhivatali vezetőként tesz lépéseket a főpolgármester-helyettes hiánya miatt.
Élettársa buktatta le a férfit, aki azzal próbálta menteni 60 ezer forint elköltését, hogy azt mondta a nőnek, álrendőrök bírságolták meg: miután a nő megírta a történetet a közösségi médiában, nyomozni kezdtek a rendőrök.
Már a héten a kormány elé kerülhet a javaslat, ami után új munkavállalási engedélyeket nem adnának ki, az itt lévők engedélyét sem hosszabbítanák meg a két év lejárta után (a tiltás csak az uniós tagállamokra és Grúziára nem vonatkozna). A kamara szerint kompromisszum kell, különben nem lesz itt gazdasági növekedés, de a magyar ipar sok szereplőjét sokkolta a hír, óriási lobbizás indult el. Pedig az MNB lát esélyt egy fantasztikus 2025-re.
Az ukrán külügyminisztérium kiosztotta a karácsonyi tűzszünettel házaló Magyarországot, Volodimir Zelenszkij pedig közölte, hogy nem Orbánon vagy a hozzá hasonlókon keresztül akar érintkezni az amerikai elnökkel.
Az Ukrajnából elhurcolt gyerekekért a szülők és az ukrán állam is versenyt fut az idővel: több száz gyereknek sikerült hazatérnie, egyedül, vagy rokonok, barátok, civil szervezetek, ukrán hatóságok, külföldi kormányok vagy ukrán és orosz önkéntesek segítségével, de több tízezren még mindig Oroszországban vannak.
A bíróság szerint nem jár mentelmi jog Donald Trumpnak a pornós Stormy Daniels lefizetésével kapcsolatos büntetőügyében: a bíró elutasította Trump kérelmét, ami a Legfelsőbb Bíróság döntésére hivatkozva kérte az ügy ejtését.
Egy amerikai központú szír érdekvédelmi szervezet vezetője azt állítja, talált egy tömegsírt, amiben legalább 100 ezer holttest lehet. (A CNN elismerte, hogy nem egyszerű állampolgár, hanem a légierő hírszerző tisztjének szabadulását filmezte le a szír börtönben.) Közben Washington attól tart, hogy a török hadsereg behatol Szíria kurdok lakta területére.