Ljubisa Karovićot csak nemrég engedték ki a kórházból, a történtek óta is bevillan neki a robbanás hangja és a káosz, ami utána volt.
Egy fiktív szerződés miatt többeket elítéltek, Simont eddig a mentelmi joga védte.
A javaslat szerint az akták több lépésben fognak nyilvánossá válni.
Ellenállási nyilatkozatot tett közzé a Fidesz elnöke.
Magyar úgy véli, a Vidéki prókátor nélkül „valószínűleg nincs rendszerváltás”.
A főigazgató Orbán János Dénes „esetlegesen etikátlan, joggal megütközést keltő szerződéseitől” elhatárolódik, de művészileg nem tagadta meg. Ahogy Apáti Bence balettigazgató sem, aki az elhatárolódás szótól is kivan.
Egy nagyon öreg kapus és egy nagyon fiatal hátvéd. Egy csatár, aki nem tűnik embernek és egy középpályás, aki mindent tud. Ők voltak az első 48 csapatos világbajnokság legjobbjai. Spoiler: Messi bekerült.
Felesleges senkik, akiket azonnal elfelejtettünk, és nagy mellénnyel érkezők, akik pofára esését évtizedek múlva is röhögve idézzük majd fel. Egy dologra mindenképpen jó volt a 48 csapatos vébé: volt miből meríteni ide.
Bóka dolgozott az Információs Hivatalban, majd az SZDSZ-es Szent-Iványi István asszisztense volt az EP-ben, a párt EP-listájára is felkerült.
Sebastian Kurz segíthette a NER-es bevásárlást az osztrák magánegyetembe, amit most a magyar állam örökölhet meg.
Több kérdésben is döntést hozott kedden a parlament.
A minisztérium adatai szerint 256 olyan csecsemő van kórházban, akinek nem ott lenne a helye.
Ott is folyik a szerződések átvizsgálása.
A frakcióvezető azt magyarázta, Magyar Péter nem is hozott egy személyben döntést, hiszen csak azt írta ki vasárnap, hogy felkéri Polgárt.
A Vas Népe és a vaol.hu szerkesztőségében a héten jelentik be, kinek kell távoznia.