Ha valaki nem tud ma telefonálni, ne a telefonjában, hanem a szolgáltatónál keresse a hibát. Már dolgoznak a probléma elhárításán.
A leköszönő kormány nem teljesítette ígéretét, a kis benzinkutak így pedig nem bírják tovább elviselni az anyagi veszteségeket, amit a védett ár okoz.
Csőtörés miatt lezártak két sávot is az Árpád híd felé vezető részen a Pap Károly utca és a Teve utca között.
A japán miniszterelnök arra kérte a földrengés sújtotta területeken élőket, hogy keressenek magasabban fekvő területeket.
Magyar Péter hétfőn bejelent hét minisztert.
A legforgalmasabb napon is mindössze 14 vonat használta a vonalat.
Szerinte amiket Orbán mondott, „azok bejöttek, kivéve ez a választás, ez nem jött be”.
Szánthó Miklós magabiztos volt. Nagyon, nagyon magabiztos. Egy választási vereség története az Alapjogokért Központ főigazgatójának kordokumentum értékű videóin keresztül.
A leköszönő házelnök úgy gondolja, hogy Hann „manipulatív szándékkal saccolt”.
A helyi kormányzó szerint halálos áldozata is van a támadásnak.
A Fidesz bukott csepeli képviselőjelöltje arról is beszélt, hogy nem tehette közzé nyilvános Facebook-oldalán a Nagy Feró Szőlő utcai ügyben tett botrányos kijelentéséről szóló írását.
Lehetnek még mínuszok is hajnalban, de csütörtökön már húsz fokot is mérhetünk.
Eddig ő koordinálta a Tisza-szigeteket, mellette a párt alelnöke is volt.
Szerinte Orbán azzal mutatta meg a nagyságát, ahogy a vereség után viselkedett. Még „a vereségben sem alázta meg magát”, mondta Milos Vucic, a párt elnöke.
„Súlyos tévedés és a spirituális törvényszerűségek teljes félreértése azt állítani, hogy egy vallási gesztus vagy egy tiszta szándékkal bemutatott rituálé bármiféle romboló erőt szabadítana el.”