Decemberben 1668 milliárdos hiányt csinált az állam, ennél nagyobb utolsó havi mínusz csak a covidos 2020-ban volt.
Trump néhány vezetőt ki nem állhat, de innen mindenkit szeret. Lényegében teljhatalmat adtak neki az új testületben.
Rezsistopról, az emiatt felállított munkacsoportról és a béketanácsról is szó esett a kormányinfón. A 444 nem kérdezhetett.
Az ügyészség fegyházbüntetést kér az elkövetés idején 16 éves férfira.
Bérleteket kért el, járókelőket igazoltatott.
Az amerikai kormányzat szerint a körülmények adott a rendszer leváltására, és aktívan szondáztatják a kubai közösséget, hogy ki legyen az ő emberük.
Putyint is várják a béketestületbe, a pápa, Kína, India és a legtöbb európai inkább kimarad.
A fiú könnyebb sérülést szenvedett.
A kormányzati 3,1 százalékkal szemben csak 2 százalékos GDP-bővülést, magasabb deficitet és stagnáló államadósságot várnak, és még jövőre is csak lassú javulás jöhet.
Magyar Péter szerint ezzel konfliktust vállalnak az Európai Néppárttal. A Fidesz szerint felháborító.
Bill Clinton szerepel az Epstein-aktákból előkerült fényképeken is.
Nagyon úgy tűnik, hogy leáldozóban van a politikai élet egyik legszínesebb figurájának csillaga, akinek már Lázár János is elküldte a selyemzsinórt. Ha valóban így van, egyszerre négy énjétől kell búcsúznunk, amelyek mindegyike önállóan is megáll (politikusi, szakácsi, sportvezetői, csepeli) életműként.
Sajátos a humorérzéke az orosz diktátornak.
Országszerte terjed az influenza és a covid, az oltás védelmet biztosíthat a súlyos lefolyású megbetegedéssel szemben.
Liam Ramost az apjával együtt vitték el. A család ügyvédje szerint hivatalos határátkelőn léptek be az Egyesült Államokba.