Mélypontra jutott a magyar ipar júniusban, az akkugyártás viszont mintha kezdene magára találni. Sorban két egymást követő hónapban mutatott növekedést az ágazat.
Két egymást követő hónapban is bővülni tudott az építőipar, a kilátásokat illetően azonban felemás a kép.
A brit miniszterelnök szerint „valós esély” van arra, hogy tűzszünet jöjjön létre Oroszország és Ukrajna között.
Újvidéken például Vučić hívei többször fáklyákat hajítottak a tiltakozók felé a kormánypárt irodájánál, mire a tüntetők betörték az ablakokat.
A brit rendőrség szánja-bánja, hogy a milliárdos életében nem vette komolyan a vádakat, pedig húsznál többen jelentették fel.
Az egyik hivatali alkalmazott munkaidőben járt takarítani a volt hegyvidéki polgármester házába, a rendőrség szerint nem történt bűncselekmény.
4 órával a leigazolása után rúgták ki, a katalánok mert élőzés közben azt mondta, hogy r*** m*** h*** k***. Ekkor jött a vicces magyarázat.
Minden költség infláció feletti mértékben emelkedett a közétkeztetési cégeknél.
Húzzák az időt, talán azért, mert Szalay-Bobrovniczky miniszter írhatta alá a felújítást.
A rendkívül száraz levegőnek köszönhetően legalább az éjszakák nem lesznek annyira forrók.
Joe Biden volt elnök fia egy interjúban azt állította, hogy Donald Trumpot a szexuális bűnöző Jeffrey Epstein mutatta be Melaniának.
David Lammy a saját vidéki rezidenciájának parkjában orvhorgászott.
A hatóságok szerint „a bűnözők elleni fellépés érdekében”.
Fél napon keresztül próbáltuk megtalálni Orbán Győzőt, mire váratlanul megállt mellettünk a pirosnál.
A háború állása, a lavrovizálódó Fidesz, Trump furcsa húzásai és a hatvanpusztai „gazdasági központ” titkai a 444 reggeli hírlevelében.