A Tisza-elnök szerint a „szuverenitásvédő” hivatal elnöke nem kötődhet párthoz, Lánczi szerint Magyar „külföldi bábnak is silány”.
Lemásztak a töltésről valahol a Nyugati és Kőbánya alsó között.
Egyszer már kitalálták, a szifiliszre, az alkoholra és az elmebetegségre gondoltak. Egy elfeledett pesti turistalátványosság: a Társadalmi Múzeum.
Hangulatos fotókat közölt az Óbudai Diákhotel frissen felújított pincéjéről a független képviselő.
„A veszély abban rejlik, hogy a digitális világ elkezdi a saját útját járni, mi pedig bábokká válunk, vagy az út szélére kerülünk.” Hát ezért.
Shaman, az orosz propaganda szupersztárja szerint hazája máris győzött azzal, hogy megszervezte a fesztivált.
Több tucatnyi rendbontót vettek őrizetbe.
Előtte téglával tört be egy lakásba a főváros 6. kerületében.
Az Egyesült Királyság így felvállalja nézeteltérését az Egyesült Államokkal.
A Tisza politikusa 1,2 milliós sérelemdíjat követel egy zsíros „poén” miatt.
Majd napközben, ha minden jól megy.
Olyan tüntetéssel készül vasárnapra a Loupe Színházi Társuláls, amilyen még nem volt. Azt követelik, hogy a gyűlöletkeltő kormányzati plakátok tűnjenek el a közterekről. Pottyondy Edina behozta az öngyilkosságot elkövetett hódmezővásárhelyi rendőr példáját is, aki ellen egy hete indított karaktergyilkos kampányt a propaganda.
Mi a különbség a digitális harcos és a digitális polgár között? Válaszokat kerestünk a Digitális Polgári Körök találkozóján, ahol kiderült: a harcosok taposták ki az ösvényt a polgári körök előtt.
A Tisza Párt elnöke bejelentette, hogy október 23-án ők is tartanak rendezvényt, mégpedig „a valaha volt legnagyobbat”.
Pedig az általa vezetett Szuverenitásvédelmi Hivatalnak a törvény szerint pártfüggetlennek kellene lennie.