A programokban a Kárpátalján nehéz körülmények között élő, illetve belső menekült 12-24 éves fiatalok vesznek majd részt.
A tiltást a 27 tagállamból 24 támogatta, egy tartózkodás mellett a szlovák és a magyar kormány szavazott nemmel. Szijjártó Péter szerint csalással fogadták el a rendeletet, Magyarország az Európai Bírósághoz fordul. A tiltást kijátszó cégeket minimum 40 millió euróra büntetik.
Valaki csúszkálni akart egy forgalomból kivont, rendszám nélküli terepjáróval.
Az energiahálózat egy részét próbálták megbénítani az év végi, kétnapos akcióban.
Azt mondta, „fogalma sem volt”, milyen vádakat fogalmaztak meg évekkel korábban az énekessel szemben.
Azon vesztek össze, hogy miért nem kell a Ryanairnek a Musk-féle Starlink nyújtotta net. Az is lehet, hogy kell, csak majd később.
Néhány éve még nyoma sem volt a politikusi logóknak a Fideszben, mára már több tucatnyi van belőlük, és még csak nem is hasonlítanak egymásra. Hova vezet ez?
Olaszországban több mint 6000 település elhagyatott, és legalább 1500 falut fenyeget a teljes elnéptelenedés.
A zavaros vallomást után elindult a nyomozás, végül két nap után találták meg a holttestet.
A főpolgármester szerint „ha rá akarunk szolgálni a jobb életre ebben a hazában, az éppen azzal kezdődik, hogy az emberi méltóság visszavonhatatlan jogát erősebbnek tekintjük bármi másnál”.
Nagyjából ötven helyi lakos biztosításra befizetett pénzét tette el.
Az ellenőrzött helyek több mint negyedében találtak jogsértést, a bírság összege nőhet, mert több eljárás még folyamatban van.
„Miért támogatott volna a magyar kormány egy NATO-tisztségre olyan jelöltet, akinek tevékenységét Ön most kifogásolja?”
A férfi csak a rendőrök kiérkezése után fejezte be a fenyegetőzést.
Több mint 800 ezren továbbra is áram nélkül vannak, az iskolákat bezárták, sok helyen lehetetlen a közlekedés.