Archívum

Óránként 2,2 milliárdos hiányt termelt a költségvetés decemberben

Decemberben 1668 milliárdos hiányt csinált az állam, ennél nagyobb utolsó havi mínusz csak a covidos 2020-ban volt.

Székely Sarolta
gazdaság

Megalakult a Béketanács: Trump szerint minden ország ott akar lenni, ehhez képest csak 19-en mentek el az alakulásra

Trump néhány vezetőt ki nem állhat, de innen mindenkit szeret. Lényegében teljhatalmat adtak neki az új testületben.

Kolozsi Ádám
külföld

Gulyás Gergely szerint Orbán Viktornak nincsenek nemzetközi ambíciói

Rezsistopról, az emiatt felállított munkacsoportról és a béketanácsról is szó esett a kormányinfón. A 444 nem kérdezhetett.

Mészáros Juli
POLITIKA

Aljas indokból, különös kegyetlenséggel: vádat emeltek a Till Tamás megölésével vádolt férfi ellen

Az ügyészség fegyházbüntetést kér az elkövetés idején 16 éves férfira.

Urfi Péter
bűnügy

Rendőrnek és ellenőrnek adta ki magát egy 18 éves fiatal Debrecenben

Bérleteket kért el, járókelőket igazoltatott.

Czinkóczi Sándor
bűnügy

WSJ: Trumpék olyan kubai vezetőt keresnek, aki segít megbuktatni a kommunista rezsimet

Az amerikai kormányzat szerint a körülmények adott a rendszer leváltására, és aktívan szondáztatják a kubai közösséget, hogy ki legyen az ő emberük.

Urfi Péter
külföld

Orbán Lukasenka, Netanjáhu, Milei és egy sor arab vezető mellé ült be Trump Béketanácsába

Putyint is várják a béketestületbe, a pápa, Kína, India és a legtöbb európai inkább kimarad.

Kolozsi Ádám
külföld

Dagesztánban nyakon szúrt egy gyereket az iskolaőr, mert megdobta hógolyóval

A fiú könnyebb sérülést szenvedett.

Czinkóczi Sándor
külföld

A kormánynál jóval pesszimistább a Tiborcz-érdekeltségű befektetési cég, az Equilor

A kormányzati 3,1 százalékkal szemben csak 2 százalékos GDP-bővülést, magasabb deficitet és stagnáló államadósságot várnak, és még jövőre is csak lassú javulás jöhet.

Haász János
gazdaság

A Tisza nem vesz részt az Ursula von der Leyen ellen indított bizalmatlansági indítvány szavazásán

Magyar Péter szerint ezzel konfliktust vállalnak az Európai Néppárttal. A Fidesz szerint felháborító.

Urfi Péter
POLITIKA

Eljárás indulhat Clintonék ellen, mert nem jelentek meg az Epstein-ügyet vizsgáló bizottság előtt

Bill Clinton szerepel az Epstein-aktákból előkerült fényképeken is.

Czinkóczi Sándor
külföld

Alalalal blal halwalol, Németh Szilárd, nyúljával

Nagyon úgy tűnik, hogy leáldozóban van a politikai élet egyik legszínesebb figurájának csillaga, akinek már Lázár János is elküldte a selyemzsinórt. Ha valóban így van, egyszerre négy énjétől kell búcsúznunk, amelyek mindegyike önállóan is megáll (politikusi, szakácsi, sportvezetői, csepeli) életműként.

Haszán Zoltán, Rovó Attila
POLITIKA

Putyin belengette, hogy 6 milliárd dollárnyi befagyasztott orosz vagyont Ukrajna újraépítésére lehetne fordítani

Sajátos a humorérzéke az orosz diktátornak.

Urfi Péter
külföld

A diákok fele beteg, bezárták a balatonkenesei iskolát

Országszerte terjed az influenza és a covid, az oltás védelmet biztosíthat a súlyos lefolyású megbetegedéssel szemben.

Urfi Péter
Egészségügy

Őrizetbe vett egy ötéves kisfiút az ICE Minnesotában

Liam Ramost az apjával együtt vitték el. A család ügyvédje szerint hivatalos határátkelőn léptek be az Egyesült Államokba.

Czinkóczi Sándor
külföld