A drogügyi kormánybiztos a köztévén beszélt, az interjú egy pontján a riporter közbevetette: „az előadókat sok esetben a szervezett bűnözés, most én nem akarok állításokat tenni, de hát azért szponzorálja”.
Tavalyhoz képest nőtt felszólalások száma, a felszólalók száma viszont csökkent.
Alfredo Díazt 2024-ben vették őrizetbe, mert megkérdőjelezte az elnökválasztás eredményét. Az amerikai külügy szerint egy „kínzóközpontban” tartották fogva.
Az amerikai elnök személyesen is szerepet vállal majd annak eldöntésében, jóváhagyják-e a felvásárlást.
Mindkét ország azzal vádolja a másikat, hogy megsértette a Donald Trump amerikai elnök közvetítésével létrejött tűzszüneti megállapodást.
Fantasztikus első félidő után a végső győzelemre is esélyes dánok megfordították a meccset. A negyeddöntőben szerdán a címvédő franciákkal vagy a házigazda hollandokkal játszunk.
A volt kanadai miniszterelnökkel közös képeket posztolt az énekesnő.
A külügyminiszter szerint ugyanakkor urai a helyzetnek, a hadsereg továbbra is hűséges a kormányhoz.
Az aszályos év és a növényvédő szerek miatt kicsit nőttek az árak.
Keith Kellogg azt mondta, már csak a Donbász területi hovatartozása és a zaporizzsjai atomerőmű jövője a kérdés.
A hatóságok szerint a klub konyhájában felrobbant egy gázpalack.
Sokan csak azután vették észre, hogy valami nincs rendben a pénteki ebédhez kapott desszerttel, hogy már beleettek.
A Külügyminisztérium épületében készített újabb laza és fiatalos interjút a miniszterrel Gáspár Győző lánya.
Kremencsukban több helyen helyen víz- és áramkimaradás volt, halálos áldozatról nem érkezett jelentés.
A világ leggazdagabb embere azután fakadt ki, hogy a közösségi oldala 120 millió eurós bírságot kapott az Európai Bizottságtól.