Beleveri a padba a fejét, a földre löki, rálép, rugdossa.
Orbán Viktor a 12. legbefolyásosabb, Karácsony Gergelyre figyelni kell, Magyar Péter tavaly rajta volt, most lemaradt.
A vád szerint százmilliókkal károsította meg a sportszövetséget.
A külügyminiszter amúgy megint Moszkvában kezdte a napot.
Badumcc.
Kedd reggel nagy erőkkel vonultak ki a hatóságok a Szőlő utcai javítóintézethez.
Nincs már összeférhetetlenség.
Meg 152 éles lőszert is.
A minimumelvárásuk az, hogy a kormány tartsa be a saját döntéseit.
Csattanós válasz a károgóknak!
A Párbeszéd politikusa szerint a KDNP feküdt keresztbe a fideszes javaslat előtt, ami valamelyest könnyítene a petesejt-donáción.
Azzal a külügyminiszterrel, aki egy másik interjúban már inkább dorgált, mint válaszolt a feltett kérdésekre.
De akkor is csak január elsejétől lesznek jók.
Hét cég volt érintett, egy már előre fizetett kompenzációt, a többieket alaposan megbírságolták.
Lassan vége van az évnek, de a repülőrajt még sehol. Osztogatás persze lesz még, de hogy ebből feláll-e a gazdaság, arra a Tippmixen se fogadnánk.