Haszán Zoltán

A DPK sportcsarnokturnéja végére kiderült, hogy a Jóisten is Orbán mellett van, és a Fidesz megszüntette a gyerekszegénységet

Valamiért ragaszkodtak ahhoz, hogy az ötállomásos turné nem fideszes kampányesemény, pedig nyilván az. A végére kiiktatták az újságírónak látszó zavaró tényezőt, cserébe már egy püspököt is sikerült a színpadra ültetni. És már nemcsak TV2-s kérdező miatt fújoltak a lelátón.

Haszán Zoltán
POLITIKA

Kubatov fájlalja, hogy Magyarországon csak közepes minőségű stadionok épültek

A Fradi elnöke megint beleállt Csányi Sándorba, lényegében azzal vádolva meg az MLSZ elnökét, hogy a bajnokság lebonyolításának a tisztaságát veszélyezteti, mert köze van a Vasashoz és az Újpesthez.

Haszán Zoltán
POLITIKA

Ha fideszes politikusnak adnál születésnapi ajándékot, de nincs ötleted, itt van egy remek megoldás

Tuti megoldás a főnöknek, egy fotó a főnökkel.

Haszán Zoltán
POLITIKA

Legeket tudott nyerni, 180-nak is örülhetett, de kiesett a darts világbajnokságról Kovács Patrik

17 év után volt magyar résztvevője a darts világbajnokságnak.

Haszán Zoltán
sport

Megszakadt Németh Balázs nagy sorozata, amiben naponta elmondta, hogy miért szavaz a Fideszre

150 naposra tervezte a kormánypárt dicséretét, a 30. után szünetet tart a reggeli kampánytévézés bajnoka.

Haszán Zoltán
POLITIKA

Félórás ünnepi beszéddel készül Mészáros Lőrinc a cége karácsonyi gálájára

A felcsúti ikonikus helyszínen fellép az R-Go, Kis Grofó és egy meglepetésvendég is.

Haszán Zoltán
KULTÚRA

Akár meg is lehetne lepődni, de hát ki lepődik meg már azon, hogy a kormányszóvivő mondott beszédet a közmédia „legrangosabb szakmai díjainak” átadásán

A gála végén Vitályos be is állt a díjazottakkal egy csoportképre.

Haszán Zoltán
POLITIKA

Megint megszórta közpénzzel a kormány a fideszes álcivileket

Előrehozták a jövő évi pénzosztást, így még időben jöhetnek a postaládákba a kormánypárti kampányújságok, de jut majd rendezvényekre is.

Haszán Zoltán
POLITIKA