A Fidesz-frakció szóvivője az újpalotai Fő térre rakott ki egy piros postaládát, hogy a helyiek elmondhassák, mit érdemes fejleszteni a környéken.
Felmerült a gyanú, hogy az autók egy része lopott lehet.
Korábban a Mol is bejelentkezett.
Trump király magánseregéről és a meggyilkolt Renée Goodról, meg Alex Prettiről énekel.
Meglepetés: nem Balásy Gyula cégeiről van szó.
Pár centi eshet a napokban a magasabb hegyeken.
Egy kórházi dolgozó szerint a jelenlegi gyakorlat már nem pusztán kapacitásbeli vagy szervezési probléma, hanem közvetlenül veszélyeztetheti a betegek egészségét.
Stohl András percekkel a harmadik válása után a TV2-n osztogat rózsákat műszálas estélyibe öltözött nőknek, akik között van agrármérnők, numerológus és felnőttfilmes is, és akik azonnal megtárgyalták, hogy a színész egy ALFA.
Valaki csúszkálni akart egy forgalomból kivont, rendszám nélküli terepjáróval.
Azt mondta, „fogalma sem volt”, milyen vádakat fogalmaztak meg évekkel korábban az énekessel szemben.
A főpolgármester szerint „ha rá akarunk szolgálni a jobb életre ebben a hazában, az éppen azzal kezdődik, hogy az emberi méltóság visszavonhatatlan jogát erősebbnek tekintjük bármi másnál”.
„Miért támogatott volna a magyar kormány egy NATO-tisztségre olyan jelöltet, akinek tevékenységét Ön most kifogásolja?”
A férfi csak a rendőrök kiérkezése után fejezte be a fenyegetőzést.
Több mint 800 ezren továbbra is áram nélkül vannak, az iskolákat bezárták, sok helyen lehetetlen a közlekedés.
Bemutatták a 2022-ben késsel megtámadott íróról szóló dokumentumfilmet, ami szerinte nem róla szól, hanem „valami nagyobb dologról”, az erőszakról.