Edgar Leblanc Fils pohár helyett a kancsóhoz nyúlt, pancsolás lett a vége.
A nagy melegben elszaporodtak az algák, amik most pusztulásnak indultak.
Magyarországon forgat a színész, aki Rogán Cecília kedvenc edzőtermében edz.
Süllyed a talaj az M30-as autópályánál.
Az 59 éves Alan Miller volt a második, akit a sokat vitatott technikával végeztek ki.
Lipták Béla reagált arra, hogy a miniszterelnök politikai igazgatója szerint Magyarország Ukrajnával ellentétben nem védekezett volna egy orosz katonai agresszióval szemben, „mert 56-ban az lett, ami lett”.
Libanon szerint a csütörtöki izraeli légicsapásokban legalább 92 ember halt meg.
Ő a tulajdonosa a bolgár Norta Globalnak, ami Libanonba szállíthatta a később felrobbanó csipogókat.
Ehhez "felütötte" a Chat GPT-t, kétszer is. Szerinte erre keletről jön a megoldás. Kedd este jelentette be, hogy szerdán bejelent, pontosabban bemutatja a tervét.
„S mint a régi jó barátok egyet mondunk s egyet gondolunk.”
Szerinte az árstop bevezetése „helyes, szociálpolitikai szempontból érthető volt, és ami a legfontosabb, a magyar emberek érdekét szolgálta”.
A budapesti közgyűlés következő hetekben várható megalakulásával kapcsolatban fejtette ki álláspontját.
Arról pedig, hogy miért szerepelt Nacsa Lőrinc KDNP-s frakcióvezető-helyettes fizetési listáján, azt mondta, hogy Nacsa nem lát bele a lelkekbe.
„Ezt nem fogjuk megtenni. És erre jó okunk van” – mondta német kancellár.
A feleségével közösen adott interjút a Good Morning Americának.