Gyöngyösön egy cigány férfi piros lapot mutatott a miniszternek, aki magyarpéterezéssel reagált a lemondását követelő és mocskosfideszező rigmusokra.
Az ukránokat veszélyeztető rendkívüli hideg miatt.
A politikus a párt alelnöke és EP-képviselője is volt.
Sem egyéniben, sem listán.
Rózsa András polgármester javaslatára.
Többen betegedtek meg, mint a megelőző héten.
Miközben más tiszás képviselőjelöltek a pártközpont engedélyére várnak, hogy fórumot tarthassanak, Ruszin-Szendi Romulusz már másodszor fórumozott Egyeken. Szóba került Lázár János és a Pentagon piros szőnyege is.
A Zalai megyei Iborfián 2006 óta minden választást nyert a Fidesz. Miután beszélgettünk a helyiekkel, valószínűnek tűnik, hogy áprilisban is a kormánypárt lesz itt a legnépszerűbb. A 13 választó között vb-harmadik virágkötőt és volt NB II-es focistát is találtunk.
Lázár a 444-nek azt mondta, még nem lehet tudni, hogy okozott-e kárt a Fidesznek, és ha igen, mekkorát. A közvéleménykutatók közül még a kormányközeliekben sem bízik.
A riasztások közel 190 millió ember életét érintik.
Az olasz kormány tiltakozott a férfi szabadon engedése ellen.
A helyszínen megjelent tüntetők összecsaptak a hatóságokkal.
Az amerikai elnök azt írta, hogy Kína élve falja majd fel Kanadát.
Szijjártó Péter pedig azt állítja, hogy Orbán Anita azért lobbizott nála, hogy az ország ne vásároljon több orosz gázt.
Háromoldalú kereskedelmi egyezményt kellene idén újratárgyalni.