11.40-kor be akartam csalni a Macskát a kertből, de kijózanító meglepetés ért. Ideje lenne a komolyabb macskamegszorításoknak!
Az énekesnő elmondta, hogy ami úgy nézett ki, mintha egy fideszes kampányrendezvényen a Himnuszt énekelné a pártelnök színpadra lépése előtt, az valójában világnézeti előjövetel volt a részéről.
Hiába beszélt 747 forintos “lakossági piaci árról”, a valóság az, hogy október-november-decemberben 752,5 lesz a lakossági ár.
A magyar alapítású légitársaság abu dzabi leánycége üzemelteti a járatot.
Amelyik képes beállni a kútra, az tankolhat egy kicsit 480-ért, de ez nem oldja meg a gondjaikat.
Nem bírtak magukkal a Szeged szurkolói, már odabent gágágáztak, és többek szerint karlendítettek, meccs után pedig végképp elszabadultak. 12 éves zsidó kislány vette videóra.
Az ügyfeleit pusztán magyar mivoltuk miatt elutasító házigazda is úgy érzi már, hogy hibát követett el.
Ultra létemre tavaly szégyenteljesen keveset jártam MTK-ra, ezért elhatároztam, hogy idén naplót vezetek minden alkalomról, hogy az a kevés legalább többnek tűnjön.
53 évet kellett várni rá.
"Éppen ezért kérem, hogy törölje a foglalását.”
A közgazdász szerint az a nagy kérdés, hogy Magyarországon demokrácia van, vagy inkább csak annak megcsúfolása, esetleg kimondottan kleptokráciában élünk.
Érdekes visszaidézni, hogy Orbán miniszterelnök nem először fejtett ki elméletet a fesztiválon a „kevert” állapot felé tartó Európáról.
Kijevi raverek találták ki, hogy összekötik a régi életükre emlékeztető zenét és közös mozgást az újjáépítéssel.
A futárok a Margit hídon tiltakoznak a katatörvény ellen.
Molly McCann kiütötte az ellenfelét, majd a küzdőtéren adott interjú végén a közönséghez fordult. Egy pillanat múlva együtt énekelt a londoni O2 aréna közönsége.