Már a tetőpontjára ért a botrány, amikor - az ügyészség szerint nem egészen két hete - a rendész gyomron ütötte a fiatalkorút.
Hogy mit jelent „a halmazállapot területén egyre markánsabban megjelenő bizonytalanság”? Hát AZT!
A Bors Tisza-ellenes különszámát felfüggesztette a magyar igazságszolgáltatás, a kormányoldal mégis támogatja annak jogsértő további terjesztését. Egy kézbesítő viszont inkább gyújtósnak használná.
A blokkok biztonsága nem kerül veszélybe az Országos Atomenergia Hivatal szerint.
Született egy Tordainak kedvező ítélet, de ez a kormányhivatal vezetőjét nem érdekli.
„Minek ez az egész színház, ha már megvan az ítélet, Virág elvtárs?”
120 milliárdos befektetési alapja beolvad a Hold portfóliójába.
A Tisza egy gyermekotthonnál átadta az ajándékokat, amelyet a hétvégi tüntetés résztvevői dobtak össze.
Már több mint 600 milliárd dollárja van az X-es csávónak, de miért ne lenne 1 billiója?
A javítóintézet elvileg máig érvényes házirendjéből kiderül, hogy az igazgató mekkora hatalommal rendelkezett a növendékek felett.
Szóltam!
Ez az az útszakasz, amelytől a miniszter trágársági rohamot kapott, és erre hivatkozva állt neki a legnagyobb magyarországi alvállalkozó kiszorításának.
De egy friss kutatás szerint ennél sokkal rosszabb forgatókönyvek is léteznek.
Az arcát sem lehetett látni, miközben a jegyek egy vagyonba kerültek.
Pénteken megtörtént a telefonhívás, pár órával később már újra egymást lőtték a felek. Már több százezer ember kényszerült elhagyni az otthonát.