Azt mondta, még mindig van valami, amit tehetnek Magyarországgal szemben.
Van olyan iskola, ahol a szülőtől várják, hogy felelősséget vállaljon az elvett mobilért.
A református iskola a Dunamelléki Református Egyházkerülethez tartozik.
Őrsi Gergely szerint egy 250 milliós autó tulajdonosát nem rettentik el a mostani büntetési tételek.
A politikus 83 éves volt.
A Pollack Mihály téren próbálták megakadályozni, hogy lebontsák a Magyar Rádió egykori épületét.
Az igazgatót azután váltotta le Maruzsa Zoltán államtitkár, hogy a tantestület úgy döntött, nem veszik el a mobiltelefonokat a diákoktól.
Tovább támadják az orosz területeket az ukránok.
Hétfőre általános sztrájkot hirdetett a legnagyobb szakszervezet, mire a pénzügyminiszter megvádolta őket, hogy a Hamász kezére játszanak.
Olaf Scholz kancellár keserűnek és aggasztónak nevezte az eredményt. A hatalomtól megpróbálják távol tartani az AfD-t.
Nem ez az első eset, hogy felhozza, milyen szépen beszélt róla a magyar miniszterelnök.
A Demokrata viszont elnézést kért az írásért, amit el is tüntetett.
Többen régóta győzködik Putyint, hogy a szabályok lazításával „józanítsa ki” Oroszország nyugati ellenségeit.
A paralimpián is közbeszólt a vízminőség.
Újabb hat túszt ölt meg a Hamász, akik közül legalább hárman kiszabadulhattak volna, ha eredményesek a jelenleg folyó tárgyalások.