A 19 éves nyíregyházi Szabó Bernadettet több mint 70 késszúrással ölték meg 2009-ben Amszterdamban. A gyilkosság megrázta Hollandiát, a nőről 2012-ben film, most podcast készült. A rendőrség különleges módszerrekkel igyekezett az elkövető nyomára bukkanni, most egy dupla DNS-egyezés adhat reményt.
A 29 éves férfit lekapcsolták a rendőrök, mire a 33 éves nővére vette át a bizniszt. Nem tartott sokáig a megörökölt karrier, két nap múlva őt is elfogták.
A gyanú szerint fesztiválokon rendszeresen értékesített a férfi. Az ügyészségi közleményből nem derül ki, hogy a Byealex-féle ügyhöz köze van-e mindennek.
Az ügy az Ítélőtáblán folytatódik.
A férfi beismerő vallomást tett.
A szervezet csaknem 70 millió dolláros forgalmat bonyolított, és a nő elsősorban sebezhető anyagi helyzetben lévő ügyfeleket vett rá, hogy hiteleket vegyenek fel tőle.
A férfi ellen eljárás indult, aminek a végén vádat emeltek ellene a saját kislánya ellen folytatólagosan elkövetett szexuális erőszak miatt.
A gyereknek heteken keresztül tehéntejet adott az anyja, miközben tápszerre lett volna szüksége.
6:30-kor érkeztek ki a rendőrök, a frontember mindenben a rendelkezésükre állt.
Az iskolából a tűzifát vitték el.
A gyerekkel parókában menekült el egy nő, aki végül leadta a gyereket egy kórházban.
Egy nejlonszatyorban akasztotta a kerítésre.
Mert „az általa alkalmazott vezetéstechnikai műveletek során az eredmény bekövetkezését nem láthatta előre”, és különben is, „a vagyonőr cselekményének kizárólag az volt a célja, hogy a másik gépkocsivezetőt megállítsa”.
Az ügyészségi szóvivő szerint a sértett még nincs 18 éves.
Az információs rendszer vagy adat megsértése mellett a jogosulatlan adatkezeléssel kapcsolatban felmerült további bűncselekmények miatt indítottak eljárást.