interjú

Csepreghy Nándor: Nemcsak Mészárost vagy Tiborczot, hanem minden magyart össze lehet kötni Orbán Viktorral

Lázár János helyettese továbbra is kitart amellett, hogy a korrupciós vádak jelentős többsége mögött nincs igazi korrupció. Tiborcz István és Mészáros Lőrinc meggazdagodásán sincs mit nézni, és Rogán Antal sem a közvagyont lopja a szemünk előtt.

Sarkadi Zsolt
interjú

Kálmán Olga: Hallom a nép hangját, én is ebben az országban élek

A Hír TV frissen igazolt műsorvezetője el akarja engedni a gumicsontokat, mert felrobban attól, hogy Matolcsy összeesküvés-elméletével foglalkozunk, miközben rákos betegek nem jutnak be MR-vizsgálatra. Simicska fordulata nem törölte ki a múltat, de szerinte a Hír TV most igazi, kritikus televízió.

plankog
interjú

Keserűvé és dühössé tett, hogy hallgatnom kell a csalásról

Zuzana Hlávková a szlovák külügyminisztériumban dolgozott, így közelről látta, hogy mennek a dolgok. Panaszait a csalásokról és előre lejátszott pályázatokról lesöpörték az asztalról, ezért a nyilvánosság elé állt. Azóta a korrupció ellen harcol, és egyre többen támogatják ebben.

444.hu
interjú

Ahol már pontosan lehet látni, milyen károkat okozott a civilek elleni politikai hadjárat

Izraelben hét éve fordult a kormány a civilek ellen, ugyanaz írhatta a támadás forgatókönyvét, mint itthon. A B'Tselem nevű szervezet vezetőjével beszélgettünk.

erdelyip
POLITIKA

A civilek menjenek oda az emberekhez, és mondják el, mire jók!

"Nekem, magyar állampolgárként ki kell lépnem a komfortzónámból, és el kell mondanom másoknak, hogy miért fontos ez az egész." Interjú a washingtoni székhelyű Nemzetközi Nonprofit Jogi Központ vezetőjével, Bullain Nildával.

444.hu
interjú

Akkoriban a forradalmárok azt képzelték, hogy valamilyen igazságos szocialista rendszer teremtődik

'56 hatvanadik évfordulójának apropóján Eörsi Lászlóval beszélgettünk arról, hogy mit lehet még kutatni hat évtized után a forradalom történetén, illetve miért nincs egységes, össznemzeti narratíva.

Varga Máté
interjú

A saját szétverését készítené elő az EU, ha figyelembe vennék a menekültes népszavazást

A magyar népszavazási rendszert szándékosan alakították kiszámíthatatlanra, miközben a világon van egy csomó jól működő példa, ami átvehetnénk – mondja Unger Anna választási szakértő.

erdelyip
POLITIKA

"Az államok homogenitásának vége, ezt nem lehet visszafordítani"

Montserrat Feixas Vihé szerint ma Magyarországon minden a menekültek ellen dolgozik, pedig inkább készülnünk kellene egy megváltozott világra. Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának közép-európai vezetőjével beszélgettünk. Azt mondja, hogy a kötelező kvóták jó irány.

erdelyip
politika

Akkor évül el a diplomád, amikor a kezedbe veszed

Orosz László fizikus szenvedélyes beszédével lett ismert, amiben a lépegető kutyafasszal magyarázta el a Műegyetem hallgatóinak, micsoda értelmetlenségeket tanulnak. A káromkodás nála tudatosan használt showelem, de közben úgy beszél a természettudományokról, ahogy kevesen tudnak.

plankog
interjú

A biológusok sokszor a lehetetlent várják a modellezőtől

Novák Bélával, az Oxfordi Egyetem Biokémiai Tanszékének professzorával beszélgettünk arról, hogy mi is az a rendszerbiológia és hogyan használható fel a sejtek osztódásának megértéséhez.

Varga Máté
interjú

Minden nő anyaságra született?

Pszichológusok, segítők új generációjának ad hangot a Next.Gen.Der Team. Azt mondják, a szülőség mindenki számára szabad választás kellene legyen, és megnéznék a férfiak mit szólnának hozzá, ha tőlük elvennék a választás lehetőségét. Interjú.

Feminfo
interjú

Ha sokan mondunk valamit, az látszik

Nem tetszik, ahogyan egy márka a nőket bemutatja? Kommentelj, hashtagelj, csinálj Facebook-csoportot, reagálni fognak rá - állítja a reklámszakember. Interjú Galácz Karolinával.

Feminfo
interjú

"Orbánt nem érdekli a megoldás, csak a saját hasznát keresi" - Anne Applebaum a 444-nek

A posztkommunista térség amerikai szakértője szerint nyugaton rasszista klikként tekintenek a keménykedő visegrádi országokra. Putyint megijesztette a kijevi lázadások idején az uniós zászlók látványa, ezért örül, ha zavar van Európában. Interjú.

Rényi Pál Dániel
interjú

Lovász: "Ha valaki 18 éves korában elmegy, akkor kint is fog maradni"

Az Akadémia elnöke a közoktatásról, a kormánnyal ápolt viszonyról és arról, hogy miért nem értheti meg egy külföldi tudós egy magyar kutatóintézet működését.

444.hu
interjú

Szalay Sándor: A tudomány most válik nagykorúvá, manufaktúrából az ipari forradalom korába lép

A legnagyobb globális hatású magyar tudós a galaxisok kutatójából lett a szuperszámítógépek és a „big data” szakértője. Hogy lehet galaxisokat megfigyelni egy adatbázissal? Hogyan talál meg egy 650 millió fényévnyire lévő kvazárt egy gimnáziumi tanárnő?

erdelyip, Uj Péter, Sarkadi Zsolt
interjú