interjú

Anne Applebaum a 444-nek: Ez több mint háború, ez civilizációk harca

A posztszovjet társadalmak egyik legelismertebb kutatója szerint Oroszország ukrajnai inváziója megmutatja Európa számára, miért érdemes igazán küzdenie.

Rényi Pál Dániel
interjú

Ledöbbennek, hogy létezik a Fideszétől eltérő valóság is

A vidéki nyilvánosság kivégzése után szabadon terjeszthető lapot alapított, amit százezres nagyságrendben terjesztenek országszerte. L. László János sok száz önkéntessel készül a választásokra.

Rényi Pál Dániel
interjú

Orosz Anna: Erre a rendszerre rámegy az életünk, így nehéz azt mondani, hogy csinálja más

A Momemtum elnökségi tagja szerint nem most kell nyilvánosan lefolytatni az ellenzéken belüli vitákat, mert csak egységes kiállással nyílhat esély a győzelemre. Interjú.

Rényi Pál Dániel
interjú

„Márki-Zay Péter ezerszer jobb miniszterelnöke lesz minden magyarnak, mint Orbán Viktor”

Soproni Tamás maximálisan támogatja az ellenzék miniszterelnök-jelöltjét, pedig nagyon eltérő a világképük. A választásokkal kapcsolatban optimista, de ijesztőnek tartja a közhangulat lealjasulását, a lejárató kampányokat és a Facebook hatalmát. Viszont élvezi a polgármesteri szerepet. Interjú.

Boros Juli
interjú

Jámbor András: A legtöbben azért jönnek aláírni, hogy seggbe rúgjuk a Fideszt

A népszavazási kampány egyik legaktívabb figurája azt mondja: még nem találkozott választóval, akit az érdekel, hány frakciója lesz az ellenzéknek. Szerinte tíz hónap folyamatos kampányra nem lett volna elég energia, ezért volt nagy csend az előválasztás után. Interjú a Mérce-főszerkesztőből lett ellenzéki képviselőjelölttel.

plankog
interjú

Ha jól ismerjük a háborús bűnöseinket, akkor jól ismerjük a saját történelmünk ocsmány fejezeteit is

Vági Zoltán történészt kérdeztük Endre Lászlóról, a holokausztról, a magyar felelősségről, és arról, hogy miért kényelmesebb mindent a németekre és a nyilasokra kenni.

Sarkadi Zsolt
interjú

„Utólag talán az a legmegdöbbentőbb, hogy az embereket sokkolta, hogy Hitler valóban megtette, amit megígért”

Az új 444 Makro, az „A tiltott könyv – a Mein Kampf és a nácizmus vonzereje” szerzőjét, Ewoud Kieftet kérdeztük rasszista uszításról, utcai erőszakról és gyilkosságokról, a politikát felváltó vallási fanatizmusról, illetve arról, hogyan lehetett száz éve is megúszni a nyíltan bevallott hazudozást.

Herczeg Márk
interjú

„Náci parancsnok volt a nagyapám, és sötét a bőröm: ilyet kitalálni sem lehetne, annyira irreális”

Jennifer Teege felnőttként tudta meg, hogy a nagyapja náci lágerparancsnok volt, és ez a tény kiforgatta sarkaiból a világát. Éveket töltött azzal, hogy rekonstruálja és megértse a családja múltját, és feldolgozza a mérgező titok hatásait. A könyve mellett a társadalmi szembenézésről, a menekültválságról és a reményről is beszélgettünk vele.

Kiss Imola
interjú

Egy brit jobboldali rádiós kevesebb mint 1 perc alatt elhallgattatott egy klímaaktivistát

Mike Graham megtudta, hogy az aktivista ács, és közölte vele, hogy az nem túl környezetbarát foglalkozás, de amit ezután mondott, azzal végleg belefagyasztotta a szót a vendégébe.

Herczeg Márk
interjú

„A könyvünk arról szól, hogy lebontsuk a szexualitás körüli tabukat”

Bede Zsuzsanna szexuálpszichológus és Standovár Júlia fotóművész közös könyve rendkívül izgalmas módon dolgozza fel a szex és szexualitás kérdéseit. Van-e értelme csak a szülőkre bízni a szexuális felvilágosítást? Milyen érzés volt testileg és lelkileg lemeztelenedni? Kérdezhet-e bármit egy szakember a saját gyerekétől? Interjú.

Kiss Imola
SZEX

A hatalom ácsolt neki egy színpadot - út a festékdobálástól a Partizánig

Ha az ügyészség nem fújja fel az ügyet, simán felsülhetett volna a Sándor-palota előtti akcióval. A figyelmet megragadva viszont felépítette egy Youtube-csatorna jövőjét. Nagyinterjú Gulyás Mártonnal videó- és podcast formában.

Kaufmann Balázs, plankog, Botos Tamás
interjú
Videó

Gulyás Márton: Iszonyatos félreértés, hogy professzionális riporternek kezelnek engem

Eddigi legnagyobb vállalkozását indítja el a Partizán: 32 helyszínen rendeznek előválasztási vitát. Megkérdeztük Gulyás Mártont, hogyan készülnek a csatorna sikerét berobbantó nagyinterjúk, beszélt az eldobott festékbomba utáni tökéletes pillanatról és kiderült, melyik szereplését volt a legnehezebb visszanézni.

Kaufmann Balázs, plankog, Botos Tamás
interjú

„Orbán a börtönválogatott csapatkapitánya lesz, nem a Fidesz frakcióvezetője”

Jakab Péter szerint a Fidesz minden csúcsvezetője és minden parlamenti képviselője bűnrészes, akit el kell számoltatni. A Kétfarkú Kutyapártnak pedig nem kellene felelőtlenül vicceskednie.

Sarkadi Zsolt
interjú

Nem tudom, van-e értelme beszélnünk a puhafiúkról, vagy érdekes-e, de engem rég nem fogott meg így semmi – csak Te

Bocs, ha ez a hegeliánus agyalás egy kicsit sok, csak most ilyen kulturális dimenziókban mozgok.

Herczeg Márk
DIVAT

A ledöntött ferencvárosi szobor tervezője: „Olyan evidenciákat kell megfogalmaznom, mint egy papnak”

Szalay Péter úgy gondolja, egy cukorkát helyezett el a Ferenc téren, amit a kritikusai és a neonáci aktivisták az előítéleteik miatt nem tudtak értelmezni.

Halász Júlia
interjú