Azzal vádolják Macront, hogy nem vette figyelembe a választások eredményét.
A zsidó közösséget vette volna célba a pakisztáni születésű 20 éves férfi.
Kína felemelkedése az évszázad fő hírszerzési és geopolitikai kihívása az MI6 és a CIA vezetői szerint.
A lengyelek nagyon kiakadtak a németek vádjai miatt.
A kultúráért felelős Gennaro Sangiuliano a volt szeretőjét vette fel tanácsadónak, állítása szerint fizetés nélkül.
Saját ügyvédeit szidta és aprólékosan felidézte a legkínosabb szexuális vádak legapróbb részleteit is.
Pedig eredetileg már a republikánusok elnökjelölő konvenciója előtt ítéletet hirdettek volna.
A divatvállalkozó Maria Rosaria Boccia azt mondta, a kiadásait a kulturális minisztérium fizette, és a Gennaro Sangiuliano körüli botrányt nem ő, hanem a „hatalmi zsarolások” robbantották ki.
Az új iráni vezetés határozott hangot üt meg a szövetségesével szemben is.
Aki az Elnöki Hivatal vezetőjének, Andrij Jermaknak lehet majd a helyettese.
Helyi sajtóhírek szerint izraeli katonák voltak.
Beszélt az ellene elkövetett merényletről is, aminél jobban megviselte őt az, amit az ellenzék és a média csinál.
Egyelőre még nem tudják a tűz okát.
Az Egyesült Államok pedig újabb, 250 millió dolláros csomaggal támogatja Ukrajnát.
A háború előtt törtek be rendszerekbe. A vádirat szerint meg nem nevezett közép-európai országot is támadtak.