A dél-amerikai ország egyik fő bevételi forrása az olajexport, amit ez idáig nem akadályozott a drogellenes háború ürügyén a partjainál felvonultatott amerikai haderő.
A hírszerzők főleg Grönland miatt érzik úgy, hogy Washington akár a szövetségesei ellen is hajlandó felhasználni a gazdasági és technológiai fölényét.
Megjelent az új amerikai nemzetbiztonsági stratégia, amelyben a hivatalos dokumentum szintjére emelték J. D. Vance alelnök müncheni konferencián elmondott MAGA-kultúrharcos beszédét. Bevezették a „Trump-kiegészítés a Monroe-doktrínához” kifejezést.
A nemzet biztonságát szeretnék ezzel is garantálni. Ha a javaslatot elfogadják, a magyaroknak is meg kell mutatniuk, miket is posztoltak az évek során.
Egy homlokzati kamera jó minőségben közvetítette az egész akciót akkortól, hogy a négy rabló megérkezik a karos emelővel az épülethez.
Kijött az európai most wanted, magyar drogkereskedő és magyar férfit gyilkoló szerb is van rajta a nápolyi maffia 40 éve keresett végrehajtója mellett.
A Bizottság azt javasolta, hogy rendkívüli jogköröket alkalmazzanak, és határozatlan időre tartsák érvényben a szankciókat az érintett eszközökre. Az intézkedéssel azért sietnének, mert attól tartanak, Trump esetleg egyoldalúan feloldaná az amerikai szankciókat Oroszországgal szemben.
A lengyel védelmi miniszter szerint Lengyelország évi mintegy 15 ezer dollárral járul hozzá minden egyes amerikai katona jelenlétéhez.
A spermájából születettek közül már négy gyerek meghalt, és csak a mutációt öröklő kisebbség kerülheti el élete során, hogy rákbeteg legyen.
„Ki más mondhatja el magáról, hogy csak egy telefonhívással leállít két nagyon erős ország, Thaiföld és Kambodzsa háborúját?” – tette fel a fontos kérdést az amerikai elnök.
Bonnie Blue pornográf tartalmakat készített, ezzel pedig megsértette a zömében muszlim vallású ország erkölcsi törvényeit.
A brit miniszterelnök Dánia szigorú menekültügyi modelljét igyekszik követni, mondván, szigorúbb ECHR-értelmezés kell a szélsőjobb visszaszorításához.
Az amerikai elnök megbízottjai néhány napot adtak Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek, hogy válaszoljon a béketerv-javaslatra.
A több mint 27 év börtönre ítélt volt elnök büntetését két évre és négy hónapra csökkenthetnék, ha elfogadnák a konzevatívok törvényjavaslatát.
Szerinte ha a DOGE helyett a cégein dolgozott volna, nem gyújtották volna fel a Teslákat.