Az ukrán elnök korábban beszélt arról, hogy a saját béketervét szeretné megmutatni a jelenlegi elnöknek és mindkét elnökjelöltnek is.
Az álhír arról szólt, hogy az amerikai alelnök részt vett egy 2011-es cserbenhagyásos gázolásban, és lebénult egy 13 éves lány.
Nemcsak eladta, ez a cég szállíthatta el Tajvanról is a készülékeket.
Másfél éven belül a másodikat.
Ezúttal a milícia adóvevői robbanhattak fel.
A magyar cég vezérigazgatója szerint ők csak közvetítettek.
A lengyelek szerint a legenda nem volt megfelelő állapotban ahhoz, hogy gépre szállhasson. Az ukrán politikai vezetés mélységesen fel van háborodva.
Egy libanoni biztonsági forrás a Reutersnek azt mondta, a csipogókat „az izraeli kémszolgálat a gyártáskor módosította”.
Cristiana Bársony-Arcidiacono megerősítette, hogy cége együttműködött a tajvani Gold Apollo nevű céggel, de azt mondta, nem ő gyártja a csipogókat, ő csak közvetítő.
Egyre többen keresnek környezettudatosabb élelmiszertárolási módokat.
Kedden több ezer személyi hívó robbant fel Libanonban. Teljesen egyértelmű, hogy az akció mögött Izrael áll. Úgy és ott sikerült eltalálniuk az Irán által támogatott Hezbollahot, ahogy és ahol a legjobban fáj.
A tajvani Gold Apollo közleménye szerint a csipogókon engedélyezték az ő márkanevüket, de a személyi hívókat egy budapesti székhelyű cég gyártotta.
A csipogókat a Hezbollah fegyveres csoportjának tagjai használták kommunikációra.
Lőfegyvereket, lőszereket és több mint 1000 üveg síkosítót találtak otthonaiban.
Ez jelenlegi árfolyamon 78,8 milliárd forint.