A rendőrség közölte, hogy nem terrorcselekményként kezeli a történteket.
Tokió szerint a kínaiak úgynevezett tűzvezető radart irányítottak japán katonai repülőgépekre, Peking azt mondja, a japán gépek zavarták meg az előre bejelentett kínai katonai gyakorlatot.
A külügyminiszter szerint ugyanakkor urai a helyzetnek, a hadsereg továbbra is hűséges a kormányhoz.
Keith Kellogg azt mondta, már csak a Donbász területi hovatartozása és a zaporizzsjai atomerőmű jövője a kérdés.
A hatóságok szerint a klub konyhájában felrobbant egy gázpalack.
Kremencsukban több helyen helyen víz- és áramkimaradás volt, halálos áldozatról nem érkezett jelentés.
A világ leggazdagabb embere azután fakadt ki, hogy a közösségi oldala 120 millió eurós bírságot kapott az Európai Bizottságtól.
A belbiztonsági miniszter szerint ha valahol nincs stabil állam, akkor senki nem segít Amerikának, hogy kiszűrje a veszélyes bevándorlókat.
Ugyanis tévesen tájékoztatták a tulajdonosokat arról, hogy az épületet felújító kivitelező cégnek makulátlan a múltja.
A hírre gyengülni kezdett a brazil real.
A nyáron a németekkel és a svédekkel is szakítottak.
A héten elbuktak a tűzszüneti tárgyalások a két ország között.
A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség vizsgálata mostanra állapította meg, hogy a még februárban történt drónbecsapódás károsította az egykori atomerőmű fölé épült szerkezetet.
Fény derülhet rá, hogy a pedofil szexkereskedő miért úszta meg húsz éve a már akkor is súlyos vádakat.
A Nobel-bizottságtól nem kapta meg, de a FIFA mindent jóvá tett.