Az agrárminiszter közölte: a tárgyalások iránya jó, az EU ugyanis elfogadta azokat a tagállami kényszerintézkedéseket, amik egyoldalú döntéssel betiltották az ukrán mezőgazdasági intézkedések importját.
Megállapodtak az ukránokkal.
Lengyelországhoz hasonlóan, átmeneti jelleggel.
„Változatlan barátai és szövetségesei vagyunk és maradunk Ukrajnának. Támogatjuk… De minden államnak, minden hatóságnak, bármilyen jó hatóságnak kötelessége megvédeni állampolgárai érdekeit” – mondta Jaroslaw Kaczyński, a kormányzó Jog és Igazságosság Párt vezetője.
Így tüntetnének az ellen, hogy az olcsó ukrán import háttérbe szorította a hazai termelőket.
Dél-koreai szakértők szerint ritka, hogy Phenjanban ilyen jellegű egyeztetést tartsanak, ez is annak a jele, hogy az észak-koreai élelmiszerválság egyre súlyosabb méreteket ölt.
Az ukrán gabonát felhasználó magyar vállalkozásokat is vizsgálják.
Az aszály miatt 180-szor többet vettünk, mint tavaly.
Olaszország legnagyobb gazdálkodói egyesülete az ország elleni „közvetlen támadásnak” minősítette a „rémisztő” figyelmeztetéseket.
Eddig csak a cég által engedélyezett alkatrészeket és szervizeket lehetett használni.
A miniszter pár napja egy egyeztetésen megígérte, hogy amíg nem rendezőnek a déli körvasúttal kapcsolatos vitás kérdések, addig leállítják a beruházáshoz kapcsolódó fakivágásokat.
Feldman Zsolt mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkár a Magyarország talaja 2022 konferencián mutatta be a talajszelvényt, amit az Agrárminisztérium épületében állítanak ki.
Látogatás egy holland mintagazdaságban, ahol a fosszilis tüzelőanyagok helyett zöld energiaforrásokra támaszkodva 32 hektáron termelnek évi kb. 50 millió darab édes paprikát és 30 millió uborkát.
A január 1-jén induló új közös agrárpolitikát a 2023–2027-es időszakban összesen 270 milliárd euróval finanszírozzák.
Évtizedek óta példátlan, hogy nem sikerül fedezni a hazai igényeket.