Aki demonstrál, nem értem teszi, hanem magáért, az iskolájáért és gyermekei jövőjéért, írta utolsó igazgatói fb-posztjában Mészáros Csaba.
Több százan tüntettek a Madách Imre Gimnázium előtt a szerdán azonnali hatállyal kirúgott Mészáros Csaba igazgatóért.
A gyerekek érdekeire hivatkozva. A fővárosi kormányhivatal három nappal az iskolakezdés előtt vonta meg Iványiék iskoláinak és óvodájának működési engedélyeit NAV-tartozások miatt. Az intézményekbe főleg hátrányos helyzetű és fogyatékossággal élő gyerekek járnak.
Boros Bánk Levente azt üzente a gimnázium tanári karának, hogy: „Csesszék meg! Szervezzék meg úgy az órát, hogy ne kelljen mobiltelefont használni!”
Az első tanítási napra a Belügyminisztérium elé.
Mivel az iskola pedagógiai célja a digitális kultúra helyes használatára való nevelés, nem pedig a tiltás.
A tantestület ezt szakmailag és emberileg is elfogadhatatlannak tartja.
Megtartotta első ülését a gólyatáborokra vonatkozó szabályok felülvizsgálatára létrehozott munkacsoport.
Nem sokkal azután, hogy a villamosmérnöki kar gólyái durva bánásmódról számoltak be.
Ez volt az a gólyatábor, ahol az óvszerek kitiltásával akarták megakadályozni a hallgatók közötti szexet.
„A rettenetes tanárhiányt csak fokozza” a kormányzat azzal, hogy számos iskola és gimnázium igazgató nélkül kezdi meg a tanévet.
A pedagógust azonnal kirúgták a Dobos C. József Vendéglátóipari Technikum és Szakképző Iskolából. Az ügyben a rendőrség is nyomoz, értesült a Magyar Hang.
A jelentkezések eredménye augusztus 29-én derül ki.
Miután Pintér tárcája leváltotta őket.
A tüntetések az amerikai elit egyetemeken azután eszkalálódtak, hogy Minouche Safik áprilisban arról beszélt, „nem tűrik az antiszemita fenyegetéseket, transzparenseket és egyéb jogsértéseket” az intézményben. Majd kihívta a rendőrséget a kezdetben a gázai áldozatokért tüntető hallgatókra.