Sőt volt, akinek több mint másfél millióval ismerték el a teljesítményét.
Zalahalápon minden tanár vállalta a sztrájkot, de a nyilvánosságot csak egyikük. Merse Ferenc 31 éves, végzettség nélkül muszáj biológiát is tanítania, és fogalma sincs, hogyan tudna a saját lábára állni.
A következő sztrájknap november 18., de országszerte számos intézményben már egy vagy több azt megelőző napon is beszüntetik a munkát a pedagógusok.
Interjút adott a 444-nek Sándor Éva, aki egy budapesti pedagógiai szakszolgálatnál dolgozik, és polgári engedetlenségbe fogott. Az egykori iskolapszichológus nem a béremelés miatt állt ki, hanem azért, hogy felhívja a figyelmet arra, hogy milyen súlyos problémák vannak az iskolapszichológiai rendszerben, amin konkrétan gyerekéletek múlhatnak.
Gloviczki Zoltán szerint 2012-13 óta nem léptünk előre.
Fenyvesi Zoltán áprilisig a parlamentben ült, de kénytelen volt átadni helyét Navracsics Tibornak. Mostanra lett új állása.
A szakszervezet szerint sehogy se jöhet ki jogszerűen ekkora levonás, jogi segítséget nyújtanak a 25 éve pályán lévő matematikatanárnak.
November 14-étől folytatódik a sztrájk az oktatásért.
Ha nem kapnak erre lehetőséget, akkor tüntetni fognak az MTVA székházánál.
Ahogy az egyetemeken is több hetes kényszerpihenőt tartanak az elszállt rezsiköltségek miatt.
A demonstrálók a Deák Ferenc térről a Szent István Bazilika elé vonultak.
Nyilatkozatuk szerint egyetértenek a pedagógusok bérköveteléseivel, a közoktatás megújításának igényével, a tanárok és diákok terheinek észszerűsítésével és a sztrájkjog csorbítatlan visszaállításának követelésével.
Nyilatkozatukban úgy fogalmaznak, szeretnék felhívni a figyelmet arra, „hogy továbbra sem látszik a kormányzati szándék az oktatás legégetőbb problémáinak rendezésére”.
A kormány nem fogadja el a kompromisszumos követeléseket sem.
Megmozgatnák „a jobboldali, konzervatív, keresztény réteget”.