Ma a Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat 80 dolgozója is a polgári engedetlenség mellett döntött.
Több általános iskola és egy katolikus gimnázium is kiállt ma a sztrájkrendelet ellen.
Ha a kormány nem vonja vissza a tanársztrájkot gyakorlatilag ellehetetlenítő rendeletét.
Zalaegerszegen és Budapesten.
Ma is legalább hat iskola tanárai álltak bele a polgári engedetlenségbe, Pécsett tüntetést is tartanak.
A sztrájk ellen pedig az a minisztérium kifogása, hogy túl rövid a március a sztrájk megszervezésére.
Az esetek nagy részében az Oktatási Hivatal el is fogadta a kérelmet.
Kevesebb résztvevővel, de folytatódott a pedagógusok polgári engedetlenségi megmozdulása.
A kínossá vált diktátor ügyét a szenátus a következő rendes ülésén veszi napirendre.
Kozma Ákos hosszan válaszolt Szél Bernadett kérdésére. Szerinte a tanárok most is elég jól tudnak tiltakozni.
Nem szűnik a sztrájkjog kiüresítése miatti tiltakozásuk.
Egyházi iskolák több száz tanára vett részt a közös polgári engedetlenségben és tiltakozásban. Zengett a körtéren a halleluja. A résztvevők azt is megfogadták, hogy segítenek az ukrajnai háború feldolgozásában a diákjaiknak.
Reagált a katolikus egyház vezetése a tanárok holnapra tervezett polgári engedetlenségi akciójára.
Holnapra tervezik a közös kiállást. Megkérdeztük az egyházak vezetését, támogatják-e a tanáraik ilyenfajta véleménynyilvánítását.
Nem akarják eltörölni a sztrájk korlátozásáról szóló kormányrendeletet, jön a másodfok.