parlament

Megvonták a szót Szabó Tímeától, amiért hazaárulónak nevezte Orbán Viktort

Pedig még szülinapi ajándékot is adott a miniszterelnöknek.

Czinkóczi Sándor
parlament

Elvették a szót Jakab Pétertől, amikor bemutatta Orbánnak, hogyan szurkolna a fideszes börtönválogatottnak

Orbán azzal válaszolt, hogy szerinte a Jobbik legkorruptabb párt, amit eladtak Gyurcsánynak.

Czinkóczi Sándor
szórakozás

A Fidesz szerint az ideológiai képzés az, ha egy egyetem a nyílt társadalmat képviseli, nem az, amikor hű a kommunista párt vezetéséhez

A negatív példa: egy magyar ember a saját pénzén épít Budapesten magánegyetemet, ahol sok magyar diák tanul. A pozitív példa: a magyar állam egy külföldi kommunista pártnak épít magánegyetemet, ahol kevés magyar diák tanul. Az előbbi egyetemet elüldözte, az utóbbinak tapsol a nemzeti kormány.

Herczeg Márk
parlament

A Fidesz érvei a Kínai Kommunista Párt egyetemét ért kritikákra: a CEU rosszabb volt, és Gyurcsány is terrorral lépett fel az állampolgárok ellen

Megvitatta a Parlament, miért kellene 500 milliárd forint közpénzből kínai elitegyetemet építeni Budapesten a Diákváros rovására.

Urfi Péter, Herczeg Márk
parlament

Kövér megint elvette a szót Jakabtól, a Jobbik kivonult az ülésteremből

Kövér azért vette el a szót a Jobbik elnökétől, mert az arról beszélt, hogy a múlt héten is elvette tőle a szót.

Herczeg Márk
parlament

Jakab Péter ficsúroknak nevezte a kormánypárti képviselőket, ezért Kövér László elvette tőle a szót

„Elvtársazni már lehet a fideszes képviselőket, ficsúrnak nevezni azonban nem!” – kommentálta a történteket a Jobbik elnöke.

Herczeg Márk
parlament
Videó

TöBb mINt 11 ÓRa az OrszÁg LeGfOnTOsabB KöZÉleti ViTÁIbóL!

Orbán Viktor szerint „ez egy unalmas parlamentáris demokrácia”. Gigantikus videóval cáfoljuk meg.

Botos Tamás, Herczeg Márk
parlament

A fideszes Becsó Zsolt koronavírusosan, tünetekkel ment be szavazni a Parlamentbe

Cáfolja, hogy megszegte volna a hatósági karantént, de minden jel szerint betegen ült be 100 ember közé a Parlamentbe.

Herczeg Márk
parlament

A DK-s Varga Zoltán fél kiló csirkemellfilét tett Orbán parlamenti irodájának ajtajára

A képviselő a miniszterelnök ajtajának kilincsére helyezte a 900 forintért vásárolt húst.

Herczeg Márk
élelmiszer

Jakab Péter arról kérdezte Orbánt, hogy férfi-e vagy gyerek

Majd piros lapot adott a miniszterelnöknek. Orbán azzal vágott vissza, hogy az ellenzék oltásellenes, és akik miattuk nem oltatják be magukat, azoknak a halála az ő lelkükön szárad.

Herczeg Márk
parlament

„A kormányt normális viselkedésre bírni olyan lenne, mint egy bengáli tigrist rábeszélni a vegetáriánus étrendre”

Ózdról, a Fudan Egyetemről, és az oltás előtti tesztelésről kérdezték a kormányt a Parlamentben.

Herczeg Márk
parlament

Jakab Péter: Deutsch Tamás egy hosszú hajú ficsúr, 30 éve élősködik a nemzet nyakán

Az ellenzék szerint azért van itt a legtöbb koronavírusos halott a világon, mert Orbán csak a lopással foglalkozik, a Fidesz-KDNP szerint az ellenzék oltásellenes kampányt folytat. Ülésezik a Parlament.

Herczeg Márk
parlament

Kétmillió forintos büntetést kapott Vadai Ágnes Kövér Lászlótól, mert bekiabált egy fideszes felszólalásba

Leoltásellenesezték, és ez már sok volt neki.

Kaufmann Balázs
parlament

Gulyás Gergely: Felelőtlenség és nem elfogadható, ha valaki most jár Dubajba

A miniszter a Parlamentben feltett kérdésre azt válaszolta: nem ismeri Orbán barátait, nem lehet kizárni, hogy ha valaki az elmúlt hetekben volt Dubajban, azt üzleti okból tette, de azt javasolja, ne utazzanak oda.

Herczeg Márk
utazás

A Parlamentben kérdezték Orbánt, aki szinte mindenre azt felelte, hogy az ellenzék állítsa le az oltásellenes kampányát

Az ellenzék szerint oltási káosz van, a miniszterelnök szerint Brüsszel miatt nem tudunk eleget oltani.

Herczeg Márk
parlament