„Ha jól számolom az életkorom, még az is lehet, hogy innen megyek nyugdíjba” – írta a zenész a Facebookon.
Azért kiütést nem kaptak tőle.
Rekordgyanús fészek!
„Azt mondták, hogy 5-kor be kell fejeznünk, elnézést mindenkitől, aki tovább akart volna maradni” – írta a Carlita nevű dj az Instagramon.
Németországban antiszemitizmussal vádolták, a náci egyenruhát levetette, a harcos politizálást nem hagyta abba.
Lemondták a kormánykritikus zenekar koncertjét a kormányzati fenntartású intézményben.
Ha minden a tervek szerint alakul, ég egy emlékfát is ültetnek az alapvető jogok biztosával, Kozma Ákossal.
„Amikor meghallottam, hogy én leszek a Sports Illustrated Swimsuit címlapján, azt gondoltam: Ó, hát ez elég jó”.
Egy cégnél lesz a UFC és WWE, amiből 12,1 milliárd dolláros szórakoztatóipari vállalat jöhet létre.
Sandlert legújabb filmjeiben nyújtott alakításaiért díjazták.
Bayer Zsolt, Bogár László és Boros Imre megfejtette a világot a Polgári Mulatóban.
Véletlen? Lehet.
Megvonta a reggel hat óráig szóló nyitvatartási engedélyt a VII. kerület önkormányzata.
Elvileg a századelő éjszakai élete előtt tiszteleg, de inkább csak egy középszerű műsort kaptunk. A Matild Café & Cabaret revüjén jártunk.
Közzétették a 2023-as Sziget fesztivál fellépőinek egy részét.