Ha nem moderálnak szigorúan, az unió betilthatja az alkalmazást.
A kínai hatóságok gyakorlatilag ellehetetlenítették.
A november elején csődbe ment FTX bedöntött egy újabb nagy szereplőt: a BlockFi százezer ügyfélnek tartozik pénzzel.
Az FTX bukása más, mint a korábbi kriptobotrányok. Sam Bankman-Fried úgy vált a kripto királyává, hogy közben a Wall Street legismertebb szereplőit verte át. Bukása után mindenki kétszer meg fogja gondolni, hogy valaha kriptóhoz nyúljon-e még. És az is biztos, hogy a 16 milliárd dolláros vagyont pár nap alatt elbukó SBF történetét hamarosan filmen vagy sorozatban láthatjuk majd viszont.
A kékek mellé.
Saját profilján szavaztatta meg az embereket.
Ellopták őket, a Meta eddig nem kommentált.
Pedig először csak véletlenül szúrta ki a furcsaságot.
Mondjuk ennek ellenére Trump nem biztos, hogy vissza is tér, legalábbis korábban úgy fogalmazott, „nem lát rá okot”, hogy újra ott legyen a Twitteren.
Inkább leléptek.
Jött egy körlevél a főnöktől, amiben újabb kirúgásokkal fenyegetőzik.
Sam Bankman-Fried lemondott vezérigazgatói posztjáról, és csődeljárást kezdeményezett a cégeinél. Botránya alapjaiban rázta meg a teljes kriptovilágot.
Musk már csődveszélyről üzent a munkavállalóinak, miközben a felületen megjelentek a kékpipás kamuprofilok.
Közben Sam Bankman-Fried kétségbeesetten próbál 6-8 milliárd dollárt összekalapozni birodalma megmentéséhez.
Mostantól hetente minimum 40 órát kell az irodában ülniük, ezzel együtt azt is megírta nekik, hogy készüljenek fel „az előttük álló nehéz időkre”.