Azt mondta, vírusos megbetegedés miatt szedett gyógyszereket, és a helyiek kínálták őket helyi pálinkával. „Hát egyet elfogadtam, nem akartam, de elfogadtam, a bajai vendégszeretetnek nem tudtam ellenállni.”
De nem hagyják magukat, és nem csinálnak hülyét az elnökből már olyan sokat.
A Hír Tv 2014-ben megtagadta a meleg férfiakról szóló dokumentumfilmhez interjúalanyokat kereső felhívás közzétételét. Simicska azóta kiesett a hatalomból, így a Hír Tv most vállalta: háromszor levetíti a díjnyertes dokumentumfilmet, először a Pride-héten.
Mindig van új és még újabb, hát várd a csodát, de sohase mondd, hogy nincs tovább.
21 percbe épp belefért.
Soros György bizonyára a tévénézőket is megvezette.
Andy Vajna tévéje hiába fellebbezett az elsőfokú döntés után.
A kormánybiztos, aki közpénzhitelből vette meg a TV2-t, most a csatorna műsor-beszállítójánál is társtulajdonossá vált.
12 éves korhatárral sugározták, pedig 16 évessel kellett volna.
Az ottani Naplóban és a reggeli műsorban is szerepel majd.
A műsor nézői szerint a műsor nem szolgáltat követendő példát, sok a konfliktus, a szex és az erőszak :(
Gálvölgyi János szerint disznóság, hogy a köztévé idén nem emlékezett meg az adásaiban Takács Marikáról.
A Dear White People arról szól, milyen 2017-ben fekete diáknak lenni egy menő amerikai egyetemen. Sok szempontból nagyon távoli, mégsem lehet abbahagyni
Kisebb spoilerek, és erőszak, erőszak, erőszak.
10 új részt rendeltek meg belőle.