A lap szerint a kormányközeli médiában folyó csoportos leépítési hullám a Media Vivantis Zrt.-t is elérte, még Hajdú Pétertől is megválnak.
A lap szerint a 2020 őszén indított, fideszes tévécsatornának két hónapja maradt hátra.
A cég részvényei 35 százalékot estek.
A TV2 társkereső realityjének új évadában a Story magazin szerint a színészért versenyeznek majd a nők.
Az ország legnagyobb fideszes hisztigépe az M1-en megmagyarázta, mi történt vasárnap.
„Nem a popsztárt vagy az ikont akarom alakítani, hanem az embert.”
Március 20-án jön A nép szolgája.
A TV2 csak márciusban adja le Kálomista őszödi beszédes politikai thrillerét.
Helyette a Valami Amerika harmadik részét lehet megnézni.
Az új előfizetői díjak egyelőre az amerikaiakat és a kanadaiakat érintik.
Bayer Zsolt és Fodor Gábor harminc év után találtak egymásra, úgy szakmailag, mint emberileg.
Újabb forradalmi műsor a pártállami csatornán: az operettek világát idéző, orbánista alákérdező-művész képeket magyaráz el a köztévén.
A 2000-es évek brazil szappanoperáinak díszleteivel operáló rózsaosztogató valóságshow-ba olyan versenyzőket válogattak össze, hogy egyikőjük hátán még a vasaló is megáll.
De hiába, mert a Netflixre nem vonatkozik a magyar médiatörvény, Fred megállíthatatlan.
Lydia Ellery a félreértések miatt rengeteg gyűlölködő üzenetet kap, és fizetős megbízásoktól is elesett.