ZENE

A Scorpions megváltoztatta leghíresebb slágere szövegét, mert nem akarják túl jó színben feltüntetni Oroszországot

Ukrajna került a Moszkva folyó és a Gorkij park helyére a Wind of Change-ben.

Boros Juli
ZENE

Több fesztivál is visszamondta már Nina Kraviz fellépését

Az elektronikus zenei színtér számos szereplője gondolja úgy, hogy a világhírű orosz dj nem határolódott el eléggé az Ukrajna ellen indított háborútól.

Horváth Bence
ZENE

Oroszpárti hackerek meg akarták akadályozni, hogy az ukrán együttes nyerje az Eurovíziót

A Killnet-csoport már több nyugati kormány honlapjai ellen is követett el túlterheléses támadásokat, most a Kalush sikerét akarták megakadályozni. Hiába.

Csurgó Dénes
ZENE

Britney Spears elvetélt

A 40 éves popsztár egy hónapja jelentette be, hogy gyermeket vár.

Csurgó Dénes
ZENE

Az ukrán együttes nyerte az Eurovíziót, a daluk végén Azovsztal védőinek kértek segítséget

A győzteseknek az ukrán elnök is gratulált, aki azt is írta, mindent megtesz majd, hogy egyszer Mariupolban tarthassák majd a dalverseny döntőjét

Csurgó Dénes
ZENE

Meghalt Bradányi Iván, a múlt század egyik legjelentősebb magyar dalszövegírója

Kovács Katinak és Máté Péternek is írt dalokat, de ő írta a West Side Story és a Hair magyar szövegét is.

Horváth Bence
ZENE

A Tankcsapda is fellép Toroczkaiék fesztiválján

Új lehetőségek nyíltak meg az örök punkok előtt az állami hacacárék után.

Czinkóczi Sándor
ZENE

Feloszlik a Qualitons

Búcsúbulit azért tartanak.

Kiss Imola
ZENE

Mentesülhetnek a katonai szolgálat alól a BTS tagjai

A dél-koreai pártok felülvizsgálnák az eddigi törvényt, amely két év katonai szolgálatra kötelezi a fiatal férfiakat.

Fődi Kitti
ZENE

Britney Spears terhes

Amíg az apja gondnoksága alatt volt, addig akarata ellenére kellett fogamzásgátlót szednie.

Fődi Kitti
ZENE

Agydaganat miatt 33 évesen meghalt a The Wanted énekese

Két évvel ezelőtt diagnosztizálták, de műthetetlen volt.

Fődi Kitti
ZENE

Meghalt Taylor Hawkins, a Foo Fighters dobosa

50 évesen.

Urfi Péter
ZENE

Dolly Partont jelölték a Rock & Roll Hall of Fame-be, de szerinte nem érdemli meg, ezért visszalépett

Azt mondja, előbb csinálna egy jó rock & roll lemezt.

Kiss Imola
ZENE

Közel 20 év után először nőtt az eladott zenei CD-k száma az Egyesült Államokban

A bakelitforradalom és a lezárások húzhatták fel a CD-k népszerűségét, de kérdés, meddig tart ki a lendület.

Horváth Bence
ZENE

Az egész világon lehalt a Spotify

Van, ahol még mindig nem működik rendesen se az app, se a weboldal.

Kiss Imola
ZENE